2. forduló - Yumin

~Cím: Amikor megnyílik a pokol kapuja...

~Szereplők: Exo tagok - főszerepben Luhan -, Lucifer, Crowley, vámpírok

~Szavak száma: 4769

~Műfaj: Fantasy

~Figyelmeztetések: Trágár szavak (kis mennyiségben)

~Leírás: A problémák ott kezdődnek, amikor egy ember bizonytalan önmagában, és meggondolatlanul cselekszik. Ez csak egy az emberek sok hibája közül, és Sehun ebbe fog beleesni. A legapróbb dolgok is képesek befolyással lenni a jövőre. A kérdés már csak az, hogy jóra vagy rossza fordulnak majd a dolgok?

~Megjegyzés: Igazából nekem még nagyon új volt ebben a témában írni, mert ez az első, hogy apokalipszisről írok. De végig az lebegett a szemem előtt, hogy kihozzam magamból a legjobbat. Remélem tetszeni fog! ^^ Azt még pluszba hozzátenném, hogy a Supernatural c. sorozatból merítettem ihletet.

Amikor megnyílik a pokol kapuja…

„Az angyalokat nem fenyegeti kárhozat, az emberek azonban

nem ilyen szerencsések - számukra mindig közel a pokol...”

Stephen King

Sose gondoltam volna, hogy egyszer ez is eljön. Talán az emberiség ideje lejárt? Az egész a koncertünk előtt egy héttel kezdődött.

-       Yah! Luhan! Azért ezt nem kellett volna! Egy igazi angyal vagy! – vigyorgott rám Lay.

-       Ugyan! Elvégre ma van a szülinapod. Ez csak egy kis apróság – viszonoztam mosolyát.

A helyzet az, hogy én tényleg egy angyal vagyok. Születésem óta azért vagyok a földön, hogy megvédjem az emberiséget. Feltéve, ha meg tudom védeni. A világ minden mocska, szennye szívja az életerőmet. De ez még mind nem elég! Valami hatalmas és gonosz erőt érzek a sötétben mocorogni.

-       Sehun! – ordított vezetőnk a maknae-ra – Elmondtam már hatszor, hogy ne balra, hanem jobbra lépj kettőt!

-       Szerinted érdekel? – vigyorodott el Sehun – Azt hiszed, csak úgy parancsolgathatsz nekem? – lépett bele magánszférájába – Majd meglátod, mi jár az ilyen embereknek! – ment ki sietve a táncteremből.

Igen. Ez a másik dolog, ami nagyon aggaszt. Sehun egyre furcsábban viselkedik, kifordult önmagából. Valamint mindig fura, sátánista könyveket olvas. Állítólag az megnyugtatja. Mióta így viselkedik, nem vagyunk a legjobb barátok. Ha egymás mellett vagyunk, úgy érzem, hánynom kell, vagy meg kell, hogy üssem. Nem is tudom, miért érzem ezt. Valami furcsa van a levegőben.

-       Jáááá! – sikítoztak az emberek odakinn.

-       Ch! Biztos csak látnak valami idolt – forgatta meg szemeit Kris.

-       Segítsééég! Mi lesz velünk?

-       Eljött a világvége!

-       Mi történik? – rohantak az emberek az utcán.

-       Szerintem, ez most komolyabb – kezdtem futni a bejárati ajtóhoz.

Úgy kapkodtam a lábaimat, mint még soha. Csak nehogy az legyen, amire gondolok! Amint a kilincsért nyúltam, megremegett a föld, és szívembe nyilallott. Csak nem? Feltéptem az ajtót, és az utcára rohantam. Különös látvány tárult elém, megnyílt a Pokol Kapuja. A föld egyszerűen csak kettévált. A tátongó szakadékból fájdalmas sikolyok, ördögi kacajok és egyéb félelmetes, suttogó hangok szűrődtek ki. A vörös, szinte fojtogató ködről és fényről nem is beszélve, ami körülölelte a várost! A többiek is csak hüledezve álltak mögöttem.

-       Ez… Ez mi a franc?? – lábadtak könnybe Tao szemei.

-       Hasra! – ordítottam pánikszerűen – Ne csak bámuljatok! Meg akartok halni? Le a földre, a fenébe is!

De ők csak értetlenül álltak. Ha nem hasalunk le, mind meghalunk. Már nem érdekel, ha rájönnek a titkomra, krízishelyzet van. Kitártam eddig eltitkolt szárnyaimat és egy szürke védőburkot – azért, hogy ne lássanak ki – vontam magunk köré, így a társaimat biztonságba helyeztem. Mindenki csak állt és döbbenten nézett rám. Vagyis nem mindenki. Hol az Istenben van Sehun?!

-       Luhan! Mi a jó élet történik itt? – nézett szemembe Suho.

-       Nehéz ezt beismernem. De eljött a világvége - néztem le a talajra – Lucifer eljött. Eljött, és a neki eladott lelkeket keresi. El akarja őket venni, még idő előtt. És a többi lélekre is fáj a foga.

-       Ez alatt mit értesz?

-       Azt, hogy mindenki meg fog halni, alig egy hónapon belül… Hacsak nem történik valami csoda.

-       Fogalmam sincs még mindig, hogy ez hogyan lehetséges. De ez a legkisebb gondom. Honnan vannak szárnyaid?

-       Angyal vagyok – néztem őszintén a leader szemeibe.

-       Na, ne szívass! – nevetett fel kínjában – Ez képtelenség!

-       Akkor szerinted honnan a francból vannak a szárnyaim? Az Ebuy-ről?

-       Jó… Igazad van. De ez akkor is hihetetlen!

-       Tudom, hogy az. Viszont most kénytelen vagy ezt elfogadni.

Alig fejeztem be a mondatom, a föld ismét megrengett, és a sikolyok már nem lentről jöttek, hanem mellőlünk.

-       Itt vannak – néztem a szürke védőburokra.

-       Kik vannak itt? – szólalt fel Kai is.

-       A Leviatánok. Ocsmány lények. Emberbőrbe bújt férgek. Emberhússal táplálkoznak, és ha kiszemelt prédájukra támadnak, arcuk helyett egy baromi nagy száj jelenik meg, tűhegyes fogakkal díszítve. De ez csak egyetlen Lucifer mocskos lényeiből.

-       Miért? Van több is? – képet el D.O.

-       Hogyne lenne?! Több millió kis kedvence van – fogott el a hányinger – Ott vannak például a Kaijuk, a kéjdémonok és a Changelingek. De ezeken kívül még rengeteg van.

-       Changelingek? – szólalt meg halkan Lay – Ez olyan aranyosan hangzik.

-       Hidd el, nem olyan aranyosak, mint a nevük – komolyodott el a hangom – Gyerekek testét szokták megszállni, megeszik az agyukat, és természetesen ők is rohadt rondák.

-       De hogyhogy nem támadnak meg minket, ha mellettünk haladnak el? – tette fel a kérdést Xiumin.

-       Nos azért, mert nem olyan erősek, hogy szembeszálljanak velünk – kacsintottam rá – Plusz, mi ki tudunk menni a burokból, de a pokolbéli lények nem tudnak bejönni.

-       Na, ez nevetséges! – akadt ki Suho – Ez csak valami rossz vicc! Mégis mit tehetnénk, hogy ne merjenek megtámadni? Oké, hogy te angyal vagy, de mi csak egyszerű emberek vagyunk!

-       Ezt azért nem mondanám… - forgattam meg szemeimet.

-       Idefigyelj! Elegem van már most, és azt se tudjuk, hol van Sehun! Elegem van ebből a szarból!

Kelt ki magából Suho, amit sose szokott és kezeit ökölbe szorította, a vízcseppek pedig könnyedén kiváltak a talajból.

-       E… Ezt.. Én csináltam? – nézett rám riadtan.

-       Igen.

-       Jó! Ebből elég! – ment ki a burokból.

-       Valaki hozza már vissza! – ordítottam fel – Kai! Csinálj valamit!

-       De mégis mit? – esett pánikba.

-       Erre neked kell magadtól rájönnöd! Nem segíthetek! Ha nem jössz rá, Suhonak annyi!

-       De nem tudom! – túrt idegesen hajába.

-       Ha nem cselekedsz, vége van! – ordítottam rá még mindig.

-       A fenébe is! – kiáltott fel ő is, majd egy nagy fénycsóva vakított el mindenkit.

Mikor kinyitottam a szemeimet a szomszéd utca közepén találtam magam. Mindenki egymás hegyén, hátán nyöszörgött vagy éppenséggel hasalt az aszfalton.

-       Mi volt ez? – rázta meg fejét Lay, hogy magához térjen.

-       Kait kérdezd – böktem az egyetlen talpon álló személyre.

-       Kai? – nézett rá furcsán.

-       Luhan? – nézett rám Kai ugyanazzal a kérdő tekintettel, mint amilyennel Lay nézett rá.

-       Fuh.. Később elmagyarázok mindent. Most az a legfontosabb, hogy mind a 12-en megvagyunk? Mindenkinek megvan minden testrésze?

-       Ezt meg miért kérdezed? Hogyne lenne meg minden testrészünk? – nézett rám félve Tao.

-       Mert ez volt Kai legelső teleportálása. Ilyenkor még felléphetnek különféle komplikációk.

-       Jó tudni! – porolta le fenekét Chanyeol – Jé! Sehun! Te is megkerültél?

-       Ja. Éppen nyugalmasan tévéztem, csakhogy jött egy bazi nagy fénycsóva, és itt vagyok – dünnyögte durcásan.

-       Inkább maradj csendben! – parancsoltam legjobb barátomra – Ma egy jó szót se szóltál. Jobb, ha nem mondasz semmit!

-       Igen is, kapitány! – forgatta meg szemeit, és arrébb sétált.

-       Suho? – kaptam fejemet jobbra, balra.

-       Még itt vagyok, nyugi – fordított nekem hátat.

-       Nézz a szemembe! – fordítottam meg a vállánál fogva – Te jó ég! Tudtam, hogy azonnal vissza kellett volna rántani!

-       Ez semmiség. Csak megpróbáltam szembeszállni velük.

-       Megőrültél?! Ez neked semmiség? Egy 6 centi hosszú – és ki tudja, milyen mély – heg van a válladon, az arcodon pedig több kisebb. A zúzódásaidtól még el is tekintettem! – kaptam fel a vizet, de hirtelen le is nyugodtam – Ijesztő volt, igaz?

-       Igen. Az utcán sikítozó, tehetetlen emberek és a temérdek vér látványa felkavarta a gyomromat és félelemmel töltött el. Megpróbáltam megvédeni egy kislányt, annak ellenére, hogy tudod milyen félős vagyok. A mélyebb heg azért van.

 Kezdem sejteni, hogy miért mondtad, hogy erősek vagyunk, csakhogy nem eléggé. Láttam, ahogy meghal egy ártatlan kislány! Fel tudod ezt fogni? – ragadta meg ingerülten a pólómat, és könnybe lábadtak szemei – Azt hiszed, ezt fel tudjuk dolgozni, hogy kötélből vannak az idegeink? Gondoltál már ránk vagy Taora? Nem vagyunk ehhez szokva!

-       Tudom - sóhajtottam nagyot – Ezt fogjuk kiküszöbölni azzal, hogy megtanítom nektek használni az erőtöket és egyéb mást is. De most az a legfontosabb, hogy ellássuk a sérülésedet, nehogy elfertőzzön, és egy kis időre keresni kéne valami búvóhelyet, jó messze a várostól.

Mivel mindenki csapot-papot otthagyott, így az összes bolt ajtaja nyitva maradt. Egy útba eső patika felé vettük az irányt. Többnyire bujkáltunk, mert nem akartam, hogy most harcba keveredjünk, amíg a többiek nem tudják teljesen kihasználni az adottságaikat. Mindannyian rémülten kapkodtuk össze-vissza fejünket, figyelve arra, nehogy ránk támadjanak. Mindez alig 13 perce kezdődött el, de már nem lehet a városra ráismerni. Percenként sikítások törték meg a csendet, és különféle szörnyek hörgése fokozta félelmünket. A napot sötét felhők tartották elnyomás alatt, a talajt pedig sűrű, fojtogató köd borította. Betört ablakok, vérfoltok, halott emberek és tetemeket zabáló varjak lepték el az utcákat. Csak egy szóval tudom ezt leírni, rettenet. Konténerek mögé bújva, mások halálát végignézve jutottunk el a patikába. Suho először csak azt vette le, ami a sebei ellátásához volt szükséges.

-       Ennyi nem lesz elég. Mindenki fogjon meg egy zacskót és pakolja tele gyógyszerekkel, amikre szükség lehet!

-       Te most ki akarod rabolni a patikát?! – szegült velem szembe Suho mérgesen – Eddig süllyedtél?

-       Gondolkozz már!! Vészhelyzet van. Ha nem mi visszük el a gyógyszereket, akkor más. Márpedig gyógyszerre szükség van, a szükség pedig törvényt bont. Tudom, nem a legtisztességesebb dolog, de muszáj. Később te is rájössz.

-       És még te vagy az angyal! – vigyorgott Sehun – Szánalmas vagy.

-       Nem szánalmasabb nálad! Ha nem tetszik valami, akkor el is lehet menni, boldogulj egyedül!

-       Luhan! – ugrott mellém Xiumin – Feszültek vagyunk, és ugyanúgy feldolgozhatatlan ez mindnyájunknak. Ne beszélj meggondolatlanul és haragból! Tudod, az sose végződik jól.

-       Tudom. Elnézést! – mentem én is gyógyszereket pakolni.

Miután összeszedtük, ami kellett, Kai-hoz fordultam.

-       Mit szólnátok hozzá, ha elkezdenénk tanulni? Kai? Rajtad a világ szeme! Készen állsz a második teleportálásodra?

-       Hagy gondolkozzak…. NEM! Nem tudom, hogyan csináltam az előbb!

-       Az kár, mivel ha érzékeim nem csalnak, pár vámpír közeledik felénk – mutattam az ajtóra.

-       Most csak hazudsz! – hitetlenkedett Kai.

-       Szoktak az angyalok hazudni? – fontam össze durcásan karjaimat.

-       Nem – nézett le a földre.

-       Jaj, szegény fejem! – fogtam meg említett testrészem – Majd én feltartom őket. Addig meg találj ki valamit gyorsan! – sugároztam magamból némi magabiztosságot.

De persze egy kicsit sem voltam az, soha életemben nem kellett még harcolnom. Viszont, ha most nem mutatom azt, hogy én nem félek, akkor a többiek elvesznek. Szóval, minél jobban ösztönöznöm kell őket arra, hogy ne féljenek, mert ezeket a szörnyeket is le lehet győzni, ahogyan a többit is. Lassan kisétáltam az ajtón, és amint kiértem, 5 vámpír már várt rám.

-       Utolsó kívánság? – szólalt meg az egyik.

-       De tapintatos valaki! Talán van szívetek? – néztem furcsán – Azt hittem, ti csak halott, vérszívó szúnyogok vagytok – vigyorodtam el gúnyosan.

-       Hogy merészeled?! – mordultak fel egyszerre, és már rohantak is felém.

-       Ezt talán nem kellett volna – jegyeztem meg magamnak halkan.

Szárnyaimat előhívva kitértem ütésük elől, és a légbe szálltam, hátha így van esélyem. Csakhogy már én is kezdtem fáradni a táncpróbák miatt, na meg persze a sok gonosz sem tett jót az egészségi állapotomnak. Nem vettem figyelembe, hogy ők is tudnak repülni, és lassúságom miatt egy hatalmas pofonnal a földre küldtek. Szabályszerűen hallottam csontjaim ropogását. Megtörtént velem az, amit a mondás is tart: Minél magasabbra törsz, annál nagyobbat esel. Nos, én most így jártam. Szinte felkaparva magamat álltam fel.

-       Kai! – morogtam fogaim közt – Kitaláltál már valamit?

-       Nem! Éppen gondolkozok! Megtennéd, hogy nem zavarsz? – járkált fel s alá idegesen.

-       Én kérek elnézést, hogy félholtra verve meg mertem kérdezni! – próbáltam erősen ironizálni.

Mindezek ellenére folytattam a küzdelmet. Az 5 illegális vérvételes ijesztő volt. Mikor teli torkukból elordították magukat, hallottam, hogy Tao is felsikított. Komolyan! Elmehetne ezekkel a vackokkal egy üvöltöző versenyre. Magas, erőteljes sikítása miatt tuti ő nyerne.

-       Feladhatnád, kis csirke szárny fiú! – nevetett az egyik.

-       Mi van? Tudod te, mennyi időmbe telt hivatalos angyallá válnom, és megkapnom ezeket a nagy szárnyakat? Nem kis munkám van ezekben a ”csirke szárnyakban”. Jobban teszed, ha most ezt visszaszívod!

-       Miért? Mi lesz, ha nem? Pöttömke! – gúnyolódott – Szerinted valaha is komolyan vennélek?

-       Pedig jobb lenne! – idegesített fel.

Összeszedve magam nekirontottam ellenfeleimnek. Próbáltam gyors és fürge lenni. Minden erőmet egy jól célzott rúgásban összpontosítottam, így az egyik vámpír letarolta a többit, és a pár méterrel arrébb lévő emeletes házba csapódtak, az pedig rájuk omlott.

-       Azt a! – maradt tátva Baekhyun szája.

-       Most nincs idő csodálkozni! – nyilallt fájdalom bordáimba, és összecsuklottam.

-       Luhan! – kiáltott Tao – Jól vagy?

-       Ne velem törődjetek, hanem minél előbb teleportálódjunk már el innen! Nem tudja a leomlott törmelék sokáig feltartani őket, jobb lenne, ha sietnél Kai!

-       Igyekszem! De nem tudom, hogy hova teleportáljam magunkat!

-       Értelemszerűen oda, ahol nincsenek ilyen vackok! – rángatta meg pulcsiját D.O.

-       De fogalmam sincs, hol nincsenek! Vagyis… Megvan! Már tudom! – mondta büszkén Kai.

-       Oké. Most, hogy megvan a hely, koncentrálj mind a tizenkettőnkre! Ez nagyon fontos! – adtam neki a második utasítást – Csak kicsit siess! – néztem aggódva a mocorgó törmelékre.

De mire ellenfeleim összeszedték magukat, Jongin már teleportált is. A következő helyszín pedig nem más volt, mint egy templom.

-       Nem is rossz! – veregettem meg Kai vállait.

-       D.O azt mondta, olyan hely legyen, ahol nincsenek ilyen szörnyek. Gondolom, templomban nincsenek.

-       Eltaláltad! Vagyis néha vannak, de általában nem teszik ide be a lábukat, ma estére jó lesz ez is búvóhelynek – néztem körül tekintetemmel.

-       Sehun! – fogta meg erőtlen testét Kris – Mi a baj? Rosszul vagy? – fektette le egy padra.

-       Csak egy kis rosszullét – mosolyodott el – Semmi komoly.

-       De hiszen forró vagy és iszonyúan verejtékezel! – aggodalmaskodott még mindig.

-       Pihenek egy kicsit és jobb lesz – fordult át másikoldalára – Most egy kis ideig ne zavarjatok. Pihenésre van szükségem.

Erre senki nem válaszolt. Magára hagytuk – hogy pihenhessen –, mi pedig arrébb menve beszéltük meg a körülöttünk zajló misztikus eseményeket.

-       Tehát – kezdtem mondandómba –, nem fogom a legelejéről elregélni a jó és rossz közti kapcsolatot. Inkább a mostani álláspontot vázolnám és a teendőinket.

Úgy néz ki, Lucifernek sikerült feltörnie mind a 66 pecsétet, megnyitva a Pokol Kapuját feljutott a Földre. Természetesen a pusztulást, azaz az apokalipszist szeretné elhozni. Az apokalipszisnek 4 lovasa van, ebből következik, hogy 4 szakasza. Először Háború jön el piros lovon. Ő egymás ellen fordítja az embereket, és viszályt szít. Nyilvánvalóan már eljött, mert mi is elkezdtünk veszekedni. (Legalábbis Sehun és én igen.) Ezt követően Éhínség jön el. Ez általában arra készteti az embereket, hogy olyat egyenek, amit nem lenne szabad nekik, mert esetleg meg van nekik tiltva stb. Éhség alakul ki. A harmadik fázist Ragály hozza el, aki betegségekkel, halálos kórokozókkal lepi el az emberiséget. A negyedik felvonást pedig Halál írja meg. Gondolom egyértelmű, hogy akkor mi fog történni.  Eddig értitek? – néztem a tagokra, akik bólogatni kezdtek – De itt vagyunk mi! Meglepően hangzik, viszont mindenkinek van egy különleges képessége. Ezzel áldott meg titeket Isten, hogy ha eljön az idő, akkor tudjatok nekünk, angyaloknak segíteni annak érdekében, hogy legyőzzük a gonoszt.

-       De miért nem jöttünk rá hamarabb arra, hogy van különleges képességünk? – nézett rám komolyan Baekhyun.

-       Azért, mert ez olyan, mint egy vészdetektor vagy ilyesmi… Direkt csak ilyenkor kell megmutatkoznia. Az okát még pontosan én sem tudom.

-       Hmm… Oké. Folytasd.

-       Mindenkinek más-más ereje van. Azt meg tudom mondani, hogy ki mire képes, de azt nem, hogyan is használja. Arra magának kell rájönnie.

Akkor elmondom a képességeiteket. Kai, a te erősséged egyértelműen a teleportálás, Suho, a tied a víz irányítása, Kris, te a repülés mestere vagy, Lay, a gyógyítás felelőse, Tao, az időt irányítod, Chen, a villámok ura, Xiumin, a fagy pusztító ereje, D.O, téged a föld, Baekhyun, téged a fény, Chanyeol, téged a tűz, Sehunt pedig a szél segíti. Ez érthető eddig mindenkinek?

-       Igen – mondta a többség. Aránylag jól is fogadták.

-       Neked mi az erőd? – nézett rám Suho.

-       Azon kívül, hogy angyal vagyok, a telepátia.

-       De hogyan fogjuk előhívni a képességeinket és fejleszteni? – érdeklődött Kris.

-       Edzéssel. Viszont azt nem itt fogjuk elkezdeni.

-       Akkor hol? – szólalt végre meg Tao is.

-       A hegyekben. Jobb lesz, ha kisebb veszélynek leszünk kitéve, így fokozatosan hozzá fogtok szokni a furcsaságokhoz.

-       Ez miért csak nekem hangzik rosszul? – kezdett kételkedni a panda.

-       Most túl akarjátok élni, vagy nem?! – akadtam ki.

-       Természetesen azt szeretnénk.

-       Akkor ez lesz, és kész! – lettem halálosan komoly – Mivel itt van szenteltvíz, ezért Suho kiképzésével fogjuk kezdeni. Ez jó esély arra, hogy gyakorolja készségeit és tökéletes fegyverévé váljon a szenteltvíz. Tehát most szétválunk, a templomban szenteltvizet fogunk keresni. Chanyeol? Te meg mit csinálsz?

-       Instagramra szeretnék feltölteni egy képet, de itt nincs WiFi, és az internet se működik – nyomkodta idegesen telefonját.

-       Chanyeol…

-       Hmm? – nézett rám.

-       Apokalipszis van. Senki se fogja most az Instagramját nézegetni.

-       Jó… - sóhajtott nagyot – Megyek, és keresek szenteltvizet – ballagott arrébb lomhán.

A többiek is elindultak felfedező körútra, csak én maradtam Sehunnal. Valószínűleg alszik, mert szuszog, és le vannak csukva szemei. Most valahogy nem kelt bennem felkavaró érzéseket. Mintha valami eltűnt volna belőle.

-       Luhan… - nyöszörögte álmában – Félek…

-       Ssssh! – léptem hozzá kicsit közelebb – Itt vagyok.

A kezem a homlokára tettem, hogy tudassam vele jelenlétem, és elűzzem rémálmait. De amint hozzáértem, egy mocskos, sátánian kacagó lény villant fel előttem vörös ködbe burkolózva. Megijedtem, nagyon is. Nem akartam elhinni. Fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az. Már csak az a kérdés, hogy csak egy látomásom volt, vagy ez a lény van Sehunban? Nem tudtam eldönteni, de jobbnak láttam elhessegetni a dolgot. Közben megjelent Suho is a többiekkel meg a szenteltvízzel. Elég gyorsan megtalálták. Bár szerintem tuti Suho találta meg, mivel neki van a legtöbb köze a vízhez. Megérzi, ha van a közelében.

-       És most? – adta kezembe a szenteltvízzel teli edényt.

-       Ne engem kérdezz! Csinálj vele valamit! Próbálkozz! – adtam neki vissza.

Nem mondott semmit, csak pufogva elment egy közeli sarokba. Leült a földre, és maga elé helyezte az edényt. Egy darabig csak nézte, majd belenyomkodta ujjait. Végül is jól halad. Legalább ismerkedik a vízzel. Amíg Suho szerencsétlenkedett, a többiekkel azt vitattuk, hogyan lehetne legyőzni Lucifert, de nem jutottunk semmire.

*******

Lassan már a második héten is túl vagyunk a Pokol Kapus incidens óta. A templomot otthagytuk és kijöttünk a közeli hegyekbe, egy barlangba. Szépen fejlődtünk, és egyre jobb harcos lett mindenkiből. Már nem csak Kai mondhatja el magáról, hogy milyen kockás hasa is van. A kemény edzés meghozta a gyümölcsét, kivéve Sehun esetében, akinek még az ereje sem jelentkezett. Nem tudom, miért. Az apokalipszis egyre siettet minket. Lassan Ragály kezdi felütni a fejét, ami azt jelenti, nemsoká jön Halál…

-       Ma egymás ellen fogtok küzdeni. Nem utálatból vagy ilyesmi, hanem azért, hogy fejlesszétek magatokat. Direkt olyan párosokat állítottam össze, hogy ellentétes legyen az erőtök, tehát nehezebb legyen legyőzni a másikat. Tehát Chanyeol lesz Suho ellen, Kyungsoo lesz Lay ellen, Chen lesz Baekhyun ellen, Tao lesz Jongin ellen és Xiumin lesz Kris ellen. Sehun és én csak nézők leszünk.

-       De Sehun miért nincs beosztva? – hisztizett Baekhyun.

-       Mert még nem jött elő az ereje, ergo nem tud még részt venni a harcban. Én pedig eléggé ki vagyok képezve. Szóval így pont jó, mert párosan vagytok. Hajrá! A vesztesek mennek el ma kajáért a belvárosba. Teleportálás nélkül! Jöhet az első páros.

A küzdelmek elkezdődtek. Az igazat megvallva kellemesen csalódtam, még akik vesztettek is, igazán sokat fejlődtek. Talán mégis képesek leszünk legyőzni Lucifert.

-       Akkor, akik kajáért mennek, Chanyeol, Lay, Chen, Tao, Kris, és Sehun veletek megy.

-       Jó… - dünnyögték szinte egyszerre, és elindultak.

Nem féltettem őket, és az ő félelemérzetük is sokkal kisebb lett, most, hogy meg tudják magukat védeni. Mondhatni, még az eszük is megjött. Plusz, ha bajuk lenne, azt a telepátiám segítségével megérezném.

A rejtekhelyen maradókkal jól szórakozva – Igen, mi ilyenkor is tudunk, valamivel oldani kell a feszültséget – vártuk vissza a többieket. Hirtelen megéreztem, gondjuk akadt. Folytattam egy kisebb telepatikus beszélgetést Kris-szel, de azt mondta, nem szükséges segítenünk. Már megoldották. Ezután egy kicsit feszültebben vártam visszatérésüket, és megdöbbenve láttam, hogy Sehun nincs velük.

-       Sehun?! – rohantam le őket.

-       Hogy is kezdjük? – vakarta meg tarkóját Kris.

-       Él még? – tettem fel félve a kérdést. Nem volt ahhoz semmi kedvem, hogy elveszítsem az egyik haverom.

-       Ó! Nagyon is él! – csattant fel Tao.

-       MI VAN MÁR? Ne hadováljatok! – akadtam ki.

-       Szóval az van, hogy Sehun nem Sehun.

-       MI? – néztem értetlenül.

-       Sehunt megszállta Lucifer. Végig Lucifer volt velünk, nem Sehun. Mikor leértünk a városba, ezt tudomásunkra adta és eltűnt. Nem bántott minket, arra hivatkozva, hogy még nem jött el az ideje – válaszolt végül Lay.

-       Ez… Hogy nem vettem észre?! – túrtam idegesen hajamba – Habár már a templomban sejtettem valamit, de erre nem is gondoltam. Várjunk csak! Akkor Sehun eladta a lelkét? – döbbentem le – MI A FRANC?! Azonnal ki kell derítenünk, hogyan állíthatjuk meg Lucifert!

-       De sose jutunk semmire… - mérgelődött D.O

-       Mert nem jó helyeken kerestük a választ. El kell mennünk Lucifer Kertjébe – jutottam döntésre, bár lehet, hogy oda még gyengék vagyunk, de majd meglátjuk.

-       Az biztos valami puccos hely lehet – elmélkedett Chanyeol.

-       Ha neked a temető puccos… – forgattam meg szemeimet.

-       Jaaaa! – világosodott meg – Szóval az Lucifer Kertje!

-       Igen, és nehéz lesz bejutni. Útközben fogunk enni és elmondom a bejutási stratégiát is.

-       Rendben! – értettek velem egyet a többiek, és elindultunk.

Útközben nem egy-két szörnnyel, démonnal botlottunk össze, de nem is csodálom. Akkor mi lesz a temetőben?! El se merem képzelni! De mindezek ellenére továbbhaladtunk és elértünk a temetőhöz, ami meglepetésemre üres volt. Talán csapda? Félve léptünk be, gondolván, tényleg tőrbe akar minket csalni Lucifer. De nem. Csak egy negyvenes éveiben járó csávó volt ott. Élő ember? Tuti, hogy nem!

-       Helló srácok! – köszöntött minket lazán.

-       Cső Crowley… – ismertem meg hangjáról – Rég láttalak.

-       Bizony az már régen volt. Miért jöttetek? Segíthetek?

-       Mit kérsz cserébe? – vontam fel szemöldököm.

-       Jaj! Miért feltételezel ilyeneket? Hiszen régi haver vagy! Miért kérnék tőled bármit is? – vigyorodott el.

-       Ne játszd meg magad! Véredben van az üzletelés. Mondd, mit kérsz!

-       Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, és ha már ennyire a vérnél járunk, akkor csak egy kis embervér kell. Semmi más! Áll az alku?

-       Áll! De cserébe elárulod Lucifer gyenge pontját!

-       Az alku az alku. Ha van vér, van információ.

-       Lay – szóltam hátra társamnak – Ez a te szakterületed lesz. Ja, és te is kellesz, D.O.

Szófogadóan közelebb jöttek mind a ketten. Kyungsoonak kicsit megszúrtuk az ujjbegyét, hiszen csak egy csepp vérre volt Laynek szüksége ahhoz, hogy akár több litert is fakasszon belőle. Miután megvolt a vér, D.O, Suho és Chanyeol képességeik egyesítésével készítettek neki egy hatalmas üvegkancsót.

-       Tessék – adtam oda Crowley-nak – Most pedig az információt!

-       Lássuk csak… - gondolkozott el – Lucifer gyengepontja? Hmmm.. Á! Meg is van! Igaz, minden Apokalipszis Lovasánál van egy-egy gyűrű. Ha összegyűjtitek mind a 4-et, és kiűzitek Lucit a haverotokból, akkor a gyűrűk segítségével megnyittok egy kaput. Majd a keletkező lyukba taszítjátok Lucifert, és így be fog záródni a Pokol Ketrecébe. Sajnos megölni lehetetlen. Ha bezárjátok, azt még én is megköszönöm, mert akkor utána én vehetem át a helyét, és mindenki jól jár. Mi is ügyködünk a pokolban és ti is a mennyben. Probléma megoldva!

-       Legyen. Kösz a segítséget! – búcsúztam el majd a többiek felé fordultam – Már három Lovas megjelent, 3 gyűrűt megszerezhetünk. Srácok! Ideje indulnunk. Van 3 igen durva feladatunk.

-       Ez fájni fog – tette hozzá Tao.

Ezt követően tovább is álltunk. Útközben próbáltam felkészíteni a fiúkat arra, hogy nehéz lesz és valóban fájdalmas, de Sehunért, a barátunkért, na meg persze a világunkért meg kell tennünk. Layt is felkészítettem, hogy biztos sokat kell majd használnunk a gyógyító erejét, bírja majd szusszal. Ha pedig szorulna a hurok, akkor Tao lelassítja az ellenfél időérzékét és kihasználjuk Kai teleportáló képességét. Hátra pedig nem hagyunk majd senkit! Még valamiféle buzdító beszédet is sikerült mondanom, amitől kicsit erőre kapott mindenki. Hiszen aznap már túl voltunk egy fárasztó edzésen, és a temetőig se volt gyerekjáték eljutni. De hála Laynek, nagyjából felfrissítette erőtartalékainkat, és a kisebb sérülések is eltűntek rólunk. Szegény talán már mindenkinél jobban kivan. De most mennünk kell. Muszáj! Halál érkezéséig már nincs sok időnk, és addigra jó lenne összegyűjteni mind a 3 gyűrűt.

Háborút egész könnyen megtaláltuk, csak 2 órát kellett keresgélnünk. Először megkértük szépen, hogy adja át a gyűrűjét, próbáltuk demokratikus úton elintézni, de ő mégis az erőszakot választotta. Ez volt az első közös csapattréningünk, a sok táncpróba megtette a hatását, mert mindenki követte a másik mozgását. Tudtuk, mikor milyen támadásokat tudnánk összekombinálni és összedolgoztunk. Ha Suho csinált valamit a vízzel, és nagyobb ütést akart bevinni az ellenfélnek, akkor Xiumin is rásegített neki egy kis fagyasztással. Kris és én megtehettük azt, hogy fentről is támadjunk, D.O pedig a föld alól ostromolta ellenfelünket, míg Kai simán a háta mögé teleportálhatott. Tao néha-néha lelassította, és ”lopott” az idejéből, felgyorsította rajta az idő múlását, és gyorsabban öregedett. A többiek pedig ott ütötték, ahol csak érték. Nem becsültük le ellenfelünket, tudtuk, hogy erős lesz, és az is volt. Nem nagyon akarta megadni magát, de végül megszereztük a gyűrűjét.

Ez ugyanígy ment a másik kettővel is. Habár Ragállyal már sokkal nehezebb volt. Ott inkább Yixing ereje volt próbára téve. Ha ő nem lett volna olyan kitartó, akkor a csatát elveszítettük volna. De hála neki, megúsztuk épp bőrrel. Mire megszereztük a 3. gyűrűt is, eljött Halál. Mivel úgy gondoltuk, hogy ha az első hárommal nem tudtunk kiegyezni, akkor vele se fogunk, így neki akartunk esni, de meglepődtünk. Halál inkább a demokratikus utat választotta, és nekünk adta önként a gyűrűjét. Mondván, az emberek így is, úgy is meghalnak egyszer. Minek ölje meg őket hamarabb? Végül mind a 4 gyűrűvel a zsebünkben indultunk meg a fővárosba, oda, ahol ez az egész kezdődött. Mikor odaértünk, Lucifer még mindig Sehun testéből irányította a dolgokat.

-       Fiúk! Ez már túl nagy falat. Hagyjátok rám! Nem azt mondom, hogy én elég erős leszek ehhez, de nektek itt kell tartanotok a frontot, nehogy megzavarják a Lucifer és köztem zajló harcot. Bízom bennetek! – bólintottak, és én Luciferhez mentem.

-       Nocsak, nocsak! Ideért az Angyalka – vigyorgott rám Sehun képében Lucifer.

Nem mondtam rá semmit, csak megpróbáltam egy ördögűzést elvégezni Sehunon, de mindhiába. Sajnos Luciferre már nem hat egy egyszerű ördögűzés.

-       Ez már nem működik! – nevetett sátánian – Mi lenne, ha a saját barátod képében vernélek meg? Az mókás lenne! – vetette rám magát.

Tehetetlen voltam. Nem bánthattam Sehunt. A legjobb barátom. Csak tűrtem magamon az ütéseket, amikor észrevettem, hogy Sehun szemeiből könnyek csordultak ki, tehát nem tudta teljesen megtörni őt Lucifer!

-       Hahaha! Miért nem ütsz vissza, Luhan? – röhögött a képembe.

-       Sehun – tettem a kezem az arcára, amitől még Lucifer is leblokkolt – Ne sírj! – töröltem ki a könnyeket szeméből mosolyogva.

-       Nem! – vágott a földhöz – A drágalátos haverod lelke már rég nincs itt! Muhahaha!

-       HAZUDSZ! – ordítottam teli torokból – SEHUN! KÜZDJ ELLENE! Tudom, hogy még itt vagy köztünk, mind tudjuk! Ne hagyd magad!

-       HALLGASS! – rúgott gyomorszájon, és ütéseivel eltörte több csontomat is.

-       Emlékezz Sehun! Emlékezz a családodra, a barátaidra, ránk, rám, a fanokra! Küzdd le a benned lévő gonoszt! – folytak végig arcomon könnyeim.

Sehun éghetetlenül nagy ordításba kezdett, valószínűleg most csap össze magában Luciferrel. Félszemmel a többiekre sandítottam, és láttam, már ők sem bírják sokáig.

„Sehun… Kérlek… Győzd le!”

„Lefogom őt győzni, Hyung!”

Telepatikus válaszától erőre kaptam, és bár számos csontom eltört, felálltam. Sérüléseim hamar gyógyulnak, mert angyal vagyok. Sehun még mindig ordított. Hirtelen megnyílt az ég, és egy vörös fénysugár vette őt körül, szeméből és szájából pedig fehér fénycsóva áradt ki. Akkor ijedtem meg nagyon, amikor húsa kezdett égni. Habozás és gondolkodás nélkül odarohantam hozzá, szorosan magamhoz öleltem.

-       Ne add fel, Sehun! – viszont ő csak ordított karjaim közt – Itt vagyok!

-       Mind itt vagyunk! – hallottam meg a többiek hangját is.

Megkönnyebbülve vettem észre, hogy legyőzték az ellenfeleiket. Ők is odajöttek hozzánk, és átölelték Sehunt.

-       Tarts ki, maknae!

-       Meg tudod csinálni!

-       Képes vagy rá!

-       Veled vagyunk!

-       Ne add fel! – ordítottuk neki a buzdító szavakat.

-       We are EXO! We are ONE! – kiáltottuk szinte egyszerre, mint ahogy fellépéseken is szoktuk.

-       Luhan! Most! A gyűrűket! – szólt rám Suho.

Nem tudtam, hogy is használjam őket, de végül sikerült nyitnom egy kaput. Lucifer kiszállt Sehun testéből és a hasadás egyenesen magába szippantotta, majd be is zárult.

-       Sikerült... – rogytunk össze együtt Sehunnal.

-       Hyung… – kapaszkodott Sehun erőtlenül nyakamba – Menjünk haza.

-       Tao, légy szíves! Remélem, még van rá erőd – erre ő csak bólintott – Vigyél minket vissza, teljesen az elejére.

-       El fogunk felejteni mindent? – nézett rám szomorúan.

Nem válaszoltam neki, csak megráztam a fejemet. Kizárólag mi 12-en fogunk emlékezni a történtekre.

-       Akkor… Menjünk haza – emelte fel Tao kezeit, és pillanatokon belül visszatértünk a megszokott mindennapokba, a táncterembe.

Annyi különbséggel, hogy Lucifer le lett zárva, Sehun pedig visszakapta az eladott lelkét. Hogy eddig miért nem használtuk ki Tao erejét? Azért, mert akkor most megint kezdődne minden elölről. Sehun pedig miért adta el akkor a lelkét? Azért, mert nem tudta a koreográfiát, és nem akart a fanoknak csalódást okozni. Aprónak látszó dolgok nagy galibát is okozhatnak.

Azóta bármi bajunk van, tüzetesen megbeszéljük egymással, és nem megyünk egyből eladni a lelkünket. Szerintem a bandával két tanulságot is leszűrhettünk a történtekből. Először is, nem cselekszünk hirtelen, megbeszéljük a gondjainkat. Másodszor pedig, a sötétség is legyőzhető a barátság erejével, és ha nem is látunk egyből reményt, nem adhatjuk fel, mert a barátok ÖSSZETARTANAK és EGYEK!!