2. forduló - Briy-chan

Cím: Fény a sötétben

Szavak száma: 4012

Műfaj: Crossover

Figyelmeztetések: Harry Potter univerzum

Szereplők: Exo, érintőlegesen néhány HP szereplő

Leírás: Mit csináljon egy varázsló, ha a világot már csaknem

elfoglalta egy hatalommániás őrült? Mi sem egyszerűbb, látogasson

el Koreába.

Megjegyzés: A csillaggal jelölt mondatokat nem én írtam, még

régebben olvastam máshol és bennem ragadt, ha valaki a saját

szavaira ismer elnézést érte.

Megjegyzés2: Az apokalipszis témát kicsit más oldalról

közelítettem meg, de remélem így is megfelel

Fény a sötétben

Tao:

Arról a szóról, hogy háború, az emberek többségének nem egy vidámpark jut rögtön az eszébe. Előbb gondol vérre és fegyverre, árvára és áldozatra, jóra és gonoszra. Támadásokra az ártatlanok ellen és hatalmi harcokra a két versengő fél között. Akik menekülnek a háború elől, bezárkóznak egy sötét helyre és ott várják, hogy sorsuk utolérje őket. Hiába van varázserejük, nem tudják megvédeni magukat, saját maguktól. Felemészti lelküket, a félelem, és a gyász.

Legalábbis ez volt addig, amíg valamelyik felmenőm tizenegy barátjával meg nem alapította az Exo Planet-et. Ide olyan emberek járnak, akik felejteni akarnak, vagy csak pár napig levetni vállukról a háború okozta terheket. Ez a hely pedig nem más, mint egy vidámpark, ahol az a cél, hogy az emberek ne felejtsenek el nevetni, még a legnehezebb időkben sem.

Itt dolgozom én is, mint a kísértetház vámpírja.

Nincs egyszerű dolgunk, mert egy magát hatalmasnak képzelő, félhulla, más néven Voldemort, hetente legalább egyszer megpróbálja a földdel egyenlővé tenni a helyet.

~*~

- Már megint megtámadtak egy országot Voldiék, most Kínát. – rontott be az öltözőnkbe Luhan kezében a legfrissebb Reggeli Prófétával.

- Ha nem olvasnád azt a szemetet, meg sem tudnád. – ironizált Sehun miközben hófehérre próbálja festeni az arcát, de mint mindig, ez most sem sikerül. – Hyung segíts! – fordult felém könyörgő szemekkel.

- Lulu, tudod, hogy ez nem újdonság, de azt is, hogy ezzel eddig sem ment sokra.

- De ez más! Így talán sikerül is neki!

- Na, ezt kétlem. – morgott közbe Kai, aki már elkészült a jelmeze felvételével.

Luhan, mint ha meg sem hallotta volna mondta tovább.

- Most egy csapat óriási kölyökmacskával támadott.

Egy ideig mindenki csak óvatosan nézett rá. Nem tudtuk, ezt most komolyan mondta, vagy csak viccelni próbált.

- Öhm… és mit tud ártani egy csapat macska? Halálra nyalogat? Nem! Biztos azt akarja, hogy az emberek cukorbetegségben haljanak meg.

Kai epés megjegyzése betette a kaput mindenkinél és kirobbant a nevetés. Sehun a könnyeket törölgeti, óvatosan nehogy tönkretegye a szellem jelmezét, én pedig az önelégülten vigyorgó Jongin vállára támaszkodva élem ki intenzív jókedvem.

- Mi történt itt gyerekek, csak pár perce mentem át a bohócokhoz. Sajnos ott csak ülnek, és valami cicákról makognak. Ja, és találkoztam Suhoval, azt üzeni, hogy a játékokkal minden rendben és a macskákat is megetette a simogatóban. – adott helyzetjelentést Kris.

- Nem megmondtam, hogy baj van? Voldi kihasználja, hogy a kiscicák még nagyon játékosak és megtámadnak mindent, ami mozog. De mivel ember nagyságúak… Képzelhetitek? Teljesen elfoglalták a falut, nem engednek senkit sem ki sem be.

Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tűnt is tova jókedvünk, és még Kai arcáról is lefagyott a mosoly.

- Szerintem szóljunk Suho hyungnak. – ajánlotta Kris. – Nem ártana, egy gyors megbeszélés az egész csapattal.

- Már megyek is. – pattantam fel miközben még egyszer végignéztem a tökéletes vámpír jelmezemen.

~*~

- Suho hyung, itt vagy? – nyitottam be az irodájába, de nem láttam sehol. Megnéztem még a mosdókat, a többi alig használt öltözőben, még néhány nagyobb játék kezelőpultjához is elmentem, de nem. Pont ilyenkor nem lehet előkeríteni azt a barmot. Már nyúltam volna a telefonomért, hogy felhívjam a többieket segítségért, mikor eszembe jutott, hogy nincs nálam telefon, mert vámpírként nincs hová tennem. Miért nincs ezen legalább egy nyamvadt zseb? Magamban mérgelődve siettem vissza az öltözőbe, de ott sem volt senki. Mi történt ma mindenkivel? Szívassuk meg Taot napot tartanak?

Miután lenyugodtam annyira, hogy szétnézzek, észrevettem egy lapot a szekrényemre ragasztva.

„A bohócoknál vagyunk, ha megtaláltad hyungot ott várunk. J

Sehun

Ne is hallgass erre a hülyére, már itt van Suho is, csak siess…

Kai”

Jó kis barát mondhatom. Képes lenne tovább ugráltatni, mikor már nincs is rá szükség. Már épp indulni akartam, mikor kopogást hallottam az ablakból. A Weasley ikrek baglya Rudolf, hozott egy levelet. Beengedtem, adtam neki egy kis bagolycsemegét, amíg leoldottam a lábáról a papírt. A kis falánk jószág már a zacskóban turkált mire a levél végére értem.

- Mi van kislány, otthon nem adnak enni? – válaszul csak egy kis tollborzolást, és egy apró huhantást kaptam majd kirepült az ablakon.

Az ablak becsukása után a levéllel indultam át Chanyeolékhoz. Tényleg ott volt mindenki, de engem még nem vettek észre.

- Lehet nem találta meg a lapot. – bizonytalankodott Kyungsoo.

- Mondtam én, hogy egy beszélő lámával kellett volna üzenetet hagyni. Vagy lehet nem kellett volna azt írn… - befejezni már nem tudta mondandóját, mert hátulról fejbe legyintettem.

- Sehunnie, kedves, láttam a kis szerelmes leveledet, nem kell ahhoz láma. Viszont óriási szerencséd, hogy van valaki, aki tud józanul is gondolkozni. – biccentettem Kainak.

- Ha befejeztétek, elkezdhetnénk? Na, szóval…

- Bocsi hogy, félbe szakítalak, de ezt a levelet az ikrektől kaptuk az előbb, gondoltam érdemes lenne, neked is elolvasni. – átvette a levelet és hangosan olvasni kezdte.

- Kedves vicces kedvű barátaink. És kevésbe viccesek is. Hallottunk a támadásról, arról a ciccesről, és úgy gondoltuk a segítségetekre lehetünk. Amúgy már a macskák elfoglalták teljes Európát, Ausztráliát, Ázsia Európa felőli részét, egyre közelebb hozzátok. Amerikába még nem sikerült bejutniuk, de csak idő kérdése, meddig bírja az amerikai egyesült aurorság. Mert ugye jött hozzánk az infó a denevértől, és hogy nemsoká ti lesztek az egerek. Úgy gondoltuk, annak ellenérre, hogy kutyapártiak vagyunk, nektek, csinálhatnánk valami ütősebb macskát, mint ami a Sötétagyúnak van ,hogy tudjatok védekezni. Már elkezdtük kikísérletezni, de ma még nem biztos, hogy kész leszünk. Ha van valami különleges óhajotok, sóhajotok, kívánságotok, kérésetek, tippetek, kikötésetek, milyen legyen, írjátok meg. A varázsvilágnak most nagyobb szüksége van rátok, mint eddig bármikor.

Csók, puszi, ölelés, és minden ilyen egyéb, plusz Sehunnienak egy kis hajborzolás csak mert olyan cuki a pofija.

Fred és George Weasley

- Na, úgy hallom, probléma egy ideig elnapolva.

- Mi az, hogy cuki a pofim? Mi?

- Már egész Európa? Jézusom.

- Akkor ezért van ennyi külföldi vendégünk, sőt most csak még több lesz.

Ahhoz képest, hogy csak tizenketten vagyunk, elég nagy hangzavart tudunk csinálni. Így lehetett ezzel Suho is.

- CSENDET! – az igazgató kiáltására mind elhallgattunk. – Kai, te elmész és küldesz egy baglyot az ikreknek, megköszönöd a segítséget, utána menj vissza a kísértetházba Taoékhoz. D.O, Kris, ti kinyitjátok a szálló összes szárnyát, hogy minél több embert fogadhassunk, majd ott maradtok segíteni az embereknek elhelyezkedni. Xiumin, vidd el a macskákat valahová, nem hiszem, hogy az emberek most értékelnék őket. Sehun, te menj Layjel és Chennel, ma két pénztáros lesz és te segítesz nekik, amiben csak kell. Chanyeol neked menni fog egyedül, ha mégsem, szólj és megyek én is. Baekhyun, te tudod tartani a frontot a büfében, amíg Xiumin vissza nem ér ugye? Jó. Minseok, büfé, ha végeztél. Tao, Luhan ma csak hárman lesztek, találjatok ki valamit, rátok bízom. Na, akkor mindenki, munkára! – csapta össze tenyereit.

Már épp indultunk, mikor Sehun görcsös nevetésbe kezdett. Kínjában lefordult a padról és a földet csapkodta.

- Sehun, jól vagy? –érdeklődött aggódóan Suho, de Sehun csak még jobban nevetett.

- Mi az, eltalált egy bohóc átok? – gúnyolódott Kai. Normál esetben itt Sehun mérgesen ránéz, visszaszól, Kai rákontráz, és ekkor a fiatalabb nekiesik Jonginnak, bunyóznak egy jót és vége. Normál esetben, de nem most. Sehun, aki már épp kapaszkodott volna fel a földről, visszacsuklott és még hisztérikusabban kezdett nevetni.

- Ennek meg mi baja? – Kai is megdöbbent kicsit. Mi is csak tátott szájjal egyre aggódóbban néztük társunkat.

- Éhn… csa-csak ehlképzeltem.. h-hyungot bohócként.

Az öltözőben csak Sehun nevetése hallatszott. Mi csak értetlenkedve néztük. Most akkor eddig visszatartotta a nevetést… vagy csak most ért el az agyáig az információ?

~*~

Xiumin:

Miután Luhan lenyugodott, mindenki ment a saját feladatát elvégezni, csak én tanakodtam egy ideig, mégis hová vigyem el azt a húsz macskát, ahol nem hozzák a frászt senkire?

Addig-addig méláztam, hogy beugrott annak az egyetlen embernek az arca, akiből senki ki nem nézné, hogy oda van a macskákért.

Elmentem a cicákért, pórázra kötöttem őket, bár nem igazán tetszett nekik… vagy csak jó játéknak hitték… a lényeg, hogy gyorsan szétharapták a szíjat. Mivel én is elég állatbarát vagyok nem igen akaródzott berakni őket dobozba vagy ketrecbe… de akkor mégis hogy a fenébe, szállítsak el húsz cicát? Egyesével? Nem, marad a doboz. Mire minden macskát összeszedtem, tele lettem karmolásokkal. Gyorsan elhopponáltam magunkat, mielőtt megbolondulok a nyávogástól.

Érkezésemet nyugtalanító csend követte. Amilyen elővigyázatos, nem hiszem, hogy nem vett észre. A védő varázslatok biztos értesítették, mert bentebb bírtam menni. Rossz előérzetemnek hála besétáltam egészen a házáig. Kopogtam, de semmi nem hallatszódott a túloldalról. A kilinccsel is próbálkoztam, de hiába, be volt zárva. Gyorsan elmondtam egy alohomorát, kattant a zár, én pedig beléptem. A macskákat letettem a földre és körülnéztem. A konyhában viszont olyan látvány fogadott, amire jelen pillanatban lelkileg nem voltam eléggé felkészülve. Mindenre számítottam, vérre, sebekre, fájdalomra, de erre nem. A Roxfort rettegett bájitaltan tanára feküdt a lábaim előtt a padlón. De nem is akárhogy. Szőke hajjal, arcára firkált színes csillámpónival, rózsaszín kisestélyiben, egy székhez kötözve. Nem sokon múlt, hogy elnevessem magam. Mikor észrevette, hogy már nincs egyedül a szobában, felnyitotta szemeit, s rám nézett aranyszínű szemeivel.

- Professzor, magával meg mi történt? Elkapták az elsős hugrabugosok?

Csak szúrósan rám nézett, de segítséget nem kért volna. De azért gyorsan rászórtam egy Finitét.

- Meg ne szólaljon! –szólt rám ellentmondást nem tűrően Piton, immár saját valójában. Szerencse hogy velem mindig jól kijött, már az iskolában is. Mondhatni barátok lettünk. Különben már annyira megátkozott volna, amiért így láttam, hogy dalolva hívnám tangózni Voldit – Örülök, hogy legalább ennyit magába vert Flitwick professzor.

- Csak nem megint Potterék?

- De, sajnos tiszta apja a kölyök, ha nem rosszabb. Sőt, neki ott vannak az ikrek is, szőkítő hajsampon, talár, amit ha magadra terítesz estélyi lesz, instant varázskötél…

- Hát… találékonyak a mai gyerekek. Hogy sikerült elkapniuk, egyáltalán mióta van itt megkötözve?

- Tegnap este a folyosón, míg járőröztem elkaptak a kötéllel, a többit meg ki tudja találni.

- De hogy jutott haza? Attól hogy mától nincs tanítás még a hopponálás gátló varázslat a helyén van.

- Kivittek a tiltott rengetegbe… szerencse hogy odáig már nem értek el a varázslatok. Egyébként minek köszönhetem a látogatásod?

- Ja, tényleg, el is felejtettem. Ugye szereti még a macskákat?

- Igen, ezért is elleneztem az újabb támadásokat.

- Az jó, de ugye most nincs egy sem?

- Nincs, miért?

- Gratulálok, mától te vagy a gazdája… – kimentem az előszobába a cicákért, és egyesével a kezébe adogattam mind a húszat. – Micónak, Lilynek, Bogyónak… és végül a kedvencemnek, Harrynek.

Baekhyun:

Már nemsoká dél, és Xiumin még mindig nem ért vissza. Persze, hogy akkor van a legnagyobb tömeg, mikor egyedül vagyok, most már egyre kevesebb a vásárló. Igazán jöhetnél már Minseok. Ebben a pillanatban nyitott be az emlegetett szamár. Arca csupa karmolás, de az a tipikus mosoly most is az arcán van.

- Csak nem letámadták a legnagyobb állatvédőt az állatok? Hyung, ez szívás.

- Ne szemtelenkedj velem, mert megjárod. De tényleg a macskák karmoltak össze.

- Akkor öltözz át és gyere segíteni.

Elment, addig én leszedtem az asztalokat és nekikezdtem mosogatni.

- Na, már nem is kell a segítségem, bírod te egyedül is.  –karolta át derekamat, és suttogott a fülembe. Sikkantva ugrottam egyet kezei közt ijedtemben, ő pedig kuncogva engedett el.

- Mikor szoksz már le erről?

- De olyan vicces arcot vágsz ilyenkor és az az édes hang, amit kiadsz… – kezeit szívére tette és túljátszott sóhajtozásba kezdett. Mikor meglátta, hogy felé közeledek egy kicsinek nem nevezhető konyhakéssel, futásnak eredt.

Idillikus kergetőzésünket - ami annyiból állt, hogy én egy késsel futok Minseok után, ő pedig nevetve, és néha hátrafordulva szalad előttem… és mindezt egy 4x4m²-es helyiségben az asztal körül -, az ajtó felett lévő csengő zavarta meg.

Egy fiatal szőke kislány jött be.

- Csókolom, ez a Kívánság Büfé?

- Igen, de hagyd csak a csókolomot, nem vagyunk olyan öregek. Mit szeretnél? Bármit kérhetsz.

- Oké, akkor ebédet szeretnék. Pitypangleves morzsolt szöcskével, rántott borsó, nyársalt fecskehallal, mellé a salátába rozmaringot, csiperkegombát és sisakvirágot kérek. Desszertnek pedig gesztenyés almabefőttet tejszínhabbal és juharsziruppal. Köszönöm.

Ránk villantotta ártatlan mosolyát mintha csak egy szendvicset rendelt volna, majd leült az egyik asztalhoz. Mi csak álltunk még pár másodpercig, míg felfogtuk, hogy most bizony szöcskét szedünk, és borsót rántunk.

- Én hozok gombát és halat, te pedig a szöcskét és sisakvirágot, oké? A többi van raktáron azt hiszem.

Kai:

Miután a levelet sikeresen elküldtem, sétáltam vissza a kísértetházba. Út közben összefutottam Xiuminnel is.

- Szia, mész Beakkihoz?

- Igen, sietek is, mert ilyenkor van a legnagyobb forgalom, nem akarom teljesen egyedül hagyni. Szia.

Ahhoz képest, hogy milyennek látszanak az emberek szemében, nagyon jó barátok és mindent megtennének egymásért. Ezt akkor vettem észre, amikor pár éve nyaraltunk. Egyikük sem tudott úszni, mégis azzal szórakoztak, hogy egymást próbálták kilökni a hajóból. Szerencsére ez nem sikerült nekik, de egy kisgyerek megoldotta helyettük. Baekhyunt véletlen belelökte, mikor nekiszaladt. Minseok pedig utána ugrott, azzal a szándékkal, hogy majd ő megmenti. Mondanom sem kell mind a kettőt nekünk kellett kimenteni.

- Szia, hyung hát te? – köszöntem Taonak.

- Sehunt keresem, nem láttad?

- Nem. Luhan? Egyedül hagytad?

- Gondoltam nem soká jössz, na, mentem is, majd megyek.

Gyorsan siettem vissza, mert köztudott, hogy Lulu nem szeret egyedül lenni sokáig, főleg most hogy a szerelme külföldön nyaral, és most azt sem tudja, mi van vele, az a hülye panda meg otthagyja.

Egyenesen az öltözőnkbe mentem, mert ilyenkor ebédszünetet tartunk. Luhant nem láttam, lehet mosdóban van. Az asztal mellett egy levél volt, felvettem nehogy rálépjünk. Ahogy le akartam tenni egy mondaton megakadt a szemem. Most kómában van. Végigfutottam a szememmel és megállapítottam, hogy Lulunak jött.

- Luhan, hol vagy? – kiáltottam el magam. Ha tényleg igaz, amit olvastam, most nagyon maga alatt lehet. Benyitottam a mosdóba is ahol megtaláltam. A földön ült felhúzott térdekkel. Amikor beléptem felnézett rám könnyes arccal. Leültem mellé, és átkaroltam, ő belefordult ölelésembe, és zokogni kezdett vállamon. Nem mondtam neki semmit, azzal nem segítettem volna, csak a haját és a hátát simogattam, hogy megnyugodjon. Közben teljesen ölembe húztam, nehogy felfázzon és ringatni kezdtem magunkat. Hiába ő az idősebb, a lelkivilága sokkal érzékenyebb. Volt lehetőségem kitapasztalni, mi nyugtatja meg leginkább. Amikor a szülei meghaltak szinte csak engem engedett maga közelébe, gyakran én vigasztaltam meg.

- Jobban vagy? – fejrázás – jól van, sírd csak ki magadból.

Nem hoztam fel neki Lisát, így kezdett alábbhagyni, a sírása. Hallottam az ajtó csukódását, majd papírcsörgést. Gondolom Tao az és megtalálta a levelet. Egyből benyitott hozzánk, de csendre intettem.

- Jól van? – suttogta nekem a kérdést és ült le mellénk.

- Jobban lesz, hagyjuk pihenni egy kicsit, megviselte a hír. Lisa a mindene, és most kórházban van. Nem lehet könnyű neki.

- Még mindig ilyen?

- Mi?

- Mármint ha kiborul? Rajtad sírja ki magát, mint régen mikor kicsik voltunk?

- Ja, igen. Annyit azért változott, hogy ha felkel, leellenőrzi, hogy tényleg nem álmodta-e majd észre sem lehet venni rajta hogy sírt. Például tegnap emlékszel, hogy eltűntünk este pár órára, amikor baglyot kaptunk egy mugli város pusztításáról? Ott nyaraltak Lisáék, akkor is sírt.

- Tényleg? Nekem fel sem tűnt.

- Amúgy az ember rólunk sem hinné el hogy ennyire közel állunk egymáshoz igaz? Hülyén fog hangzani, főleg hogy ő az idősebb, de olyan mintha az öcsém lenne.

- Most tényleg olyanok vagytok. – hajtotta másik vállamra a fejét. – már értem miért aludt el rajtad. Nagyon kényelmes vagy.

- Te azért ne aludj. Inkább segíts kimenni a padhoz, oda lerakom.

~*~

- Úgysem kapsz el ronda vámpír. – szaladt bele egyenesen a karjaimba, a kisfarkas.

- Most megvagy te kis vonyíkolós.

- Hé, zombi, felezzük el! Nekem is kell, neked is, felezzünk!

- Szerintetek? Felezzünk? – kérdeztem a közönséget, ugyanis szeretjük őket is belevonni. Így izgalmasabb, mert sokszor mi sem tudjuk mi lesz egy egy előadás vége.

- Engedjétek el! – jött az egyhangú felelet.

- Na, vámpír barátom mit csináljunk?

- Elengedjük, ha sikerül megnevettetnie minket.

- Hajrá farkas!

- Öt lehetőséged lesz! Első

- Mi az? Feldobod színes, leesik nyávog? – kérdezi a közönséget.

-…

- Mindegy, csak macskára essen. – mindenki nevetett, csak mi nem.

- Második

- Bemegy a pingvin a kocsmába, s kérdi a csapostól:

--Hé, te csapos, nem láttad a húgomat?

--Hogy néz ki?

--Szerinted?

Megint nevet mindenki csak mi nem.

- Harmadik

- Mi az igazi köd?

-…

- Amikor a rendőr a kocsi tetején kiabálja a színeket. – a nézők megint csak nevetnek.

- Negyedik

- Mi az? Kicsi, sárga, háromszög alakú?

-…

- Kicsi sárga háromszög.

Ezzel még minket is meglepett, úgyhogy megkegyelmeztünk neki és együtt nevettünk a közönséggel.

- Nahát, farkas, te vicces vagy. Megmenekültél.

Sehun:

- Elnézést, meg tudná mondani, hogy adtak-e le egy elefántos kulcstartót véletlenül? Elvesztettem, és nagyon fontos lenne, hogy megtaláljam. – jött oda hozzánk, egy középkorú nő, elkeseredett arccal.

- Sajnálom, de ma még nem adtak le semmit, de ha van egy kis türelme, akkor a kollégám segít megkeresni. – Lay mint mindig most is profin kezeli a vendégeket.

- Köszönöm szépen.

- Akkor tessék bejönni, itt kényelmesen elmondhatja, merre járt, úgy Sehun is könnyebben megtalálja. – vezette hozzám a hölgyet Chen. Én úgyis azért vagyok itt, hogy nekik könnyebb legyen, addig sem nekik kell szaladgálniuk. Ma már megtaláltam egy kiskutyát és egy nyakláncot is. Egy ilyen mutyi már meg sem kottyan.

- Üljön csak le.

- Rendben, ma nem sok helyen jártam, de így sem találtam. Elmentem a bohócok előadására, és a kísértetházba is benéztem, utána észrevettem, hogy nincs meg így egyenesen ide jöttem.

- Máris körülnézek, addig nyugodtan olvasgasson, hozok egy csésze teát is.

- Ne fáradjon, majd kint megvárom.

- Sajnálom, asszonyom, de a szabály az szabály, addig nem szabad kiengednem, amíg meg nincs az elveszett tárgy. Igya csak meg.

Miután sikerült egy helyben tartanom, és megígértetnem, hogy marad, elindultam Chanyeolékhoz. Ha jól értettem Suho hyung is ott van vele, akkor látni fogom bohócként.

Az oda vezető úton is minden bokrot, levelet megnézek nem-e ott van, de eddig nem jártam szerencsével. Egyszerűbb lenne az invitóval, de amióta magamhoz hívtam vele egy ollót, és az beleállt a karomba, nem szívesen használom.

- Hé, Sehun, hát te? Nem Chenékkel kellene lenned? Csak nem ellógod a dolgot?

- Nem, épp keresek valamit.

- Nem kell mentegetőznöd, de nem hiszem, hogy jó helyre jöttél. Itt van Suho hyung is.

- Hagyj már ezzel, hyung. Egy elefánt alakú kulcstartót keresek, amit elejtett az egyik vendég. Nem láttad véletlenül?

- Bocsi, de nem. Á, hyung te sem láttad valahol?

Igazán vicces látvány volt a mindig nyugodt Suho ilyen viccesen kifestve. Bal szemére függőlegesen egy piros csík, míg a jobbra egy cuki lila maci volt mázolva. A száján szív alak volt, orcáján pedig kék virágok sorakoztak.

- Jól gondolom, hogy ez Chanyeol műve?

- Igen, de nem tudom, mi van rajtam. Nem engedte, hogy tükörbe nézzek. Remélem hanyagolta a rózsaszínt.

- Nyugi, azt nem használt… csak halványlilát. Majd szóltok, ha mégis megtaláljátok?

- Persze, de most menj, nézd meg máshol is.

~*~

- Engedj, vámpír, vagy rád uszítom a zombimat.

- Na, ne viccelj, a zombit már eltüntettem, már csak te állsz az utamban.

Előadás közben Lulu észrevett engem is, így bevont az előadásba. Pálcájával, észrevétlenül suhintott, és rajtam már a jól ismert szellem jelmezem volt.

- Nem számoltál a szövetségesemmel.

- Üdvözöllek ó, nagy vámpír. Bár a terved kicsit sántít.

Daloltam magam fel a színpadra. Tao pedig meglepetten nézett rám, de aztán nagyszerűen eljátszotta, az ijedt kisdenevért.

- Nee, félek a szellemektől. – Húzódott be Luhan háta mögé.

- Bújj hát elő ó, nagy vámpír. Így győzted te le a zombit? – Tao lefutott a színpadról.

- Hát barátom, köszönöm. Ez már messze jár.

Mi is levonultunk, és rendesen is köszöntem nekik, majd elmagyaráztam miért jöttem.

- Nem, de ha látjuk, elviszem hozzátok jó?

- Rendben, köszönöm. Egyébként Kai hol van?

- Még nem ért vissza a levélírásból.

- Értem, sziasztok.

~*~

A pénztáros szobába belépve, meglepő dolog fogadott. Ugyanis egy fütyörésző pingvin jött velem szembe, majd előttem megállva, átváltozott egy tevévé. Megdöbbenésemet az is fokozta, hogy a teve megszólalt, méghozzá Chanyeol hangján.

- Kicsit megihletett minket a reggeli lámás beszólásod, úgyhogy kipróbáltuk magunkat. Na, de a lényegre térve. A kulcstartós feladatot átvesszük tőled, neked új páciensed érkezett, aki a tizenhárom éves lányát vesztette el. Ne kérdezd, hogy, én sem tudom. Lilynek hívják, szőke hajú, zöld szemű és a kísértetházban még megvolt, utána viszont a szálló felé vezető úton eltűnt. Nézd meg a büfében. Mi az óriáskerékhez és a kísértetházhoz épp most megyünk, de a büfé közelebb van hozzád jelenleg. Sok sikert.

Mint mindig most is meglepődök a hyungokon, ugyanis a szellemesek vannak a legmesszebb a jegypénztártól, de az óriáskerék sincs a szomszédban, ellenben a büfével. Hiába próbálják nekem bemagyarázni, hogy csak idegesítem őket, azért ilyenkor mindig segítenek. Még Chen hyung is, pedig ő veszélyesen lusta.

A büfében a szokásos jelenet játszódott, mikor beléptem. Minseok épp a csilláron ült – arról fogalmam sincs, hogy tortázta fel oda magát -, míg Baekhyun alatta egy bárddal hadonászott fölfelé miközben szidott mindent.

- Hogy a jeti verdesett volna szájba a jégcsapos mancsával, te gyengeelméjű, kancsószájú, burzsuj vadbarom, mi a fenéért kell engem állandóan csesztetni?* MI? Gyere le, hadd rakjak még én is pár karcolást a macskáké mellé, ezzel a kis késsel!

Baekhyun arca hiába olyan akár egy földre szállt angyalé, de ha ilyenkor a szemébe nézel, biztos vagy benne, hogy a pokolból érkezett.* Ugyanakkor azon is elgondolkoztam már, hogy az az ember, aki alapjáraton mindig annyira nyugodt és kedves, mint valami szerzetes, mégis hogy ismerhet a „kurva anyád” kifejezésnek egy egész szótárt kitöltő mennyiségű szinonimáját?*

- Ha abbahagytátok megkérdezhetem, hogy járt-e itt egy fiatal szőke kislány egyedül?

- Most nézd meg Hyunnie, megrontod itt a gyereket. Nem az ő fülének való ez.

- NE. HÍVJ. ÍGY. – tagolta a mondatot, szikrákat szóró szemmel majd felém fordult, de arcán már csak egy kedves mosoly volt, bár fél szemét Xiuminen tartotta, nehogy megszökjön. – Igen, járt itt, rendelt minden féle gusztustalan kaját, de el is ment úgy húsz perce. Miért?

- Az anyja kérte, hogy keressem meg, mert eltűnt. Nálatok van telefon? Tudnátok szólni Chennek vagy Laynek? Ők is a lányt keresik.

- Persze, tessék, itt van, hívd nyugodtan.

- Yixing hyung? Itt Sehun… Mi?... Komolyan?... Jó, gyertek vissza, úgy is mindjárt vége az ebédszünetnek.

- Na? Mi az? – szól közbe Xiumin is.

- Ezt nem hiszem el. A kiscsaj itt megebédelt, aztán visszament a szállóba aludni.

Kris:

Miután kinyitottunk minden szárnyat, elég egyhangúan telt a délelőtt. Az egyetlen színfoltot az jelentette, hogy Chenék megtaláltak egy elveszettnek hitt gyereket. Soha nem hangoztattam, de ilyenkor hiányzott a többiek hülyesége és az igazat megvallva, féltem Kyungsooval egyedül maradni. Nem arról van szó, hogy ijesztő, csak nagyon hasonlít valakire, akit szerettem.

- Yifan hyung, te utálsz engem? – nézett rám bociszemeivel. Kicsit meglepett.

- Nem. Miért?

- Mert velem folyton olyan közönyös vagy, vagy csak átnézel rajtam. Ezért gondoltam.

Igaza van, de mit mondhatnék neki?

- Nem utállak.

- Akkor miért?

- Mert félek. – végül is az igazság mellett döntöttem, de ahogy belegondoltam, hogy legközelebb őt fogom holtan a karjaimban tartani, akaratlanul is kicsordult egy könnycsepp a szememből. – Hasonlítasz az öcsémre, nem hiszem, hogy emlékeznél, rá, fiatalon meghalt, és te is kisebb voltál még. Annyira emlékeztetsz rá és én nem akartam közelebb kerülni hozzád nehogy…

- Sajnálom, nem tudtam. – fojtotta belém a szót egy öleléssel. Megilletődötten öleltem vissza a mi kicsi D.O-nkra.

- Nem baj, örülök, hogy végül is elmondtam.

- Tehát mától ehetünk barátok?

Nevetve húzódtam el tőle és belekócoltam a hajába.

- Persze.

A délután hátralévő részében, ha nem a vendégekkel voltunk elfoglalva, beszélgettünk. Megismertük egymást, és életemben először valakiről el tudtam azt mondani, hogy jó barátok leszünk. Nem gondoltam volna, hogy lesz valaki, akinek ennyire meg tudok majd nyílni, és aki ennyire fogja majd tolerálni, hogy nem vagyok egy ventillátorszerűen pörgő ember, és nem öt tartós Duracellel működöm.

~*~

Este a vacsoránál, nem kis meglepetést okoztunk a többieknek, mikor megjelentünk nevetgélve egymás mellett Kyungsooval. Ilyet még nem csináltunk, én sem igen szoktam nevetgélni. Mindenki félbehagyta, amit csinált és döbbenten nézett ránk. Pontosabban Suho elejtette a tányérokat, amiket hozott, Baekhyun a lábára ejtette, a széket, amit Xiumin alól húzott ki - aki most a földről néz ránk -, Sehun félrenyelte a narancslevét, a maradékot pedig véletlen Luhanra öntötte, aki pedig a mártásos tálat ejtette Kai fejére. Lay hátraesett a székkel billegés közben, neki Taonak, aki a háta mögött fagyott le, így mindketten a földre kerültek, Minseok mellé. Chanyeol csak tátott szájjal bámult, míg Chen, aludt tovább békésen. Hát, így telik nálunk egy átlagos nap, itt az Exo Planeten.

The End