2. forduló - SooMin

Cím: War of Magic

Szereplők: Baekhyun és Chanyeol, Chen, D.O, Lay, Luhan, Xiumin és Sehun mellékszereplőkként, a többi szereplő OC

Szavak száma: 2877

Műfaj: fantasy

Figyelmeztetések: csúnya beszéd, halálesetek említése

Leírás: Két ország verseng egymással, s ez egy mágikus csatában bontakozik ki. Két régi jó barát, akik egyben az egyik ország vezető rétegébe tartoznak, indulnak útnak, hogy megmentsék világukat. Vajon sikerül majd nekik? Végül barátságukat védik majd vagy otthonukat?

WAR OF MAGIC

Ahol az ismert világ legalább két részre oszlik, soha sem lesz béke. A két rész vezetői mindig is egymással fognak viaskodni hatalomért, hírnévért, területért. Két vezető vészjósló versengése viszont nem kéne, hogy összehozza a többi vezetőt?

Antosia központjában a mai nap is ugyanolyannak tűnik, mint a többi: a békés, nyugodt mindennapok leple alatt szövik terveiket a legnagyobb gondolkodók a szomszédos birodalom, Lenivia ellen. A lakosok, akárcsak bármely hétköznap, dolgoznak, vásárolnak, majd otthon tevékenykednek. Van, akinek munkája és mindennapi megtevője is otthonában találhatók meg: ők a földművesek. Antosia népességének nagy része foglalkozik földgazdálkodással, s csak egy kis hányada vesz részt az országon belüli kereskedésben, a hadsereget pedig úgy tizenöt százaléka adja. Utóbbiból került ki a birodalom jelenlegi uralkodója, Byun BaekHwan.

BaekHwan trónra kerülése óta az ország népe elégedett, hiszen mindnyájuknak biztosította az anyagi megélhetést. Uralkodása alatt számos munkahelyet teremtett és a béreket is megemeltette, nem mellékesen a mezőgazdaságban dolgozóknak is nagyobb piacot biztosított. Kétség sem fér hozzá, hogy nem BaekHwan miatt közeledett az apokalipszis.

Antosia trónörököse, Byun BaekHyun szobájában serénykedik, épp egy hátizsákot pakol meg a lehető legszükségesebb dolgokkal: étel, ital, pokróc, iránytű, egy nagy tarisznya aranypénz és egykori édesanyjától kapott talizmánja. Megáll kis szekrénye előtt, melyen hercegi kitüntetéseit szórta szét. Végigvizslatja szakadt, régimódi ruháit, melyeket a küldetés kényszerített rá, s elmereng. Tényleg Ő az egyetlen, aki meggátolhatja ezt az egészet? Valóban muszáj az életét kockáztatva bejárnia az egész királyságot, mindössze egy apró kristályért? De választ nem kap.

 - Felség, lassan indulnunk kéne - nyit be három kopogás után az antosiai hadvezér, Park ChanYeol.

 - Tudom. Két perc és kész vagyok - bólint a korona várományosa, így a katonai vezető egy meghajlás után elhagyja a szobát.

BaekHyun egy utolsó pillantást vet saját birodalmára, majd felveszi köpenyét és kezébe fogja táskáját. Itt az ideje, hogy elinduljon. Lehet, hogy soha többé nem térhet vissza, de meg kell próbálnia. Rajta múlik népe sorsa. Felnőttként, felelősségteljesen kell viselkednie.

Az alagsorban az előbb Őt kereső hadvezér és öt másik katona várja, egy-egy csomaggal hátukon. BaekHyun egy bólintással üdvözli őket, de nem szólal meg. Gondolatai rabul ejtik, s nem akarják engedni. Tudja, ezt most szinte egyedül kell megtennie, de fél, nagyon is fél. Elvégre még csak húsz éves. Ráadásul nem is apja követett el egy hibát, amit helyre kéne hoznia, nem - az átkozott mágia az oka mindennek, amit mindig is gyűlölt és megvetett.
 - Felség, indulhatunk? - kérdezi meghökkenve egy katona, JongDae, mivel a herceg sokszori vezényszóra sem akart elindulni.

 - Oh, elnézést - rázza meg fejét Baek. - Természetesen, induljunk máris - szeli át a faajtóig vezető folyosót, melyet végül szinte feltép maga előtt. Amint kinyitja, a hideg őszi éjszaka tárul elé.

Egy lovas kocsi várja őket a sötét napszakban, melyre ChanYeol dobja fel hátizsákját először.
 - Szálljon fel, felség - kéri az örököst, aki azonnal felmászik a szalmával kibélelt szekérre. - A lényeg, hogy ne keltsünk felkeltést - szegezi tekintetét az ötfős hadseregre, akik megértésüket egy-egy bólintással fejezik ki. - A legfontosabb feladatotok, hogy védjétek a herceg életét, akár a sajátotok árán. Minden más feladat csak másodlagos. KyungSoo, ülj előre és vezesd a szekeret - utasítja az osztag legalacsonyabb tagját.

Miután a többi katona elhelyezkedett hátul, KyungSoo elindítja a szekeret. Az idős ló ügetve halad a poros országúton. Külső szemlélőként az ember azt hihetné, Ők csak néhány fiatal férfi, akik szerencsét akarnak próbálni egy másik településen, ezért útra keltek - bezzeg ha tudnák, hova is tartanak. A szekér lassan zötykölődik a poros úton, így a katonák elkezdenek beszélgetni, hogy elüssék az időt.

Velük ellentétben BaekHyun csendben kémleli a messzi eget, s a fénylő csillagokat, elmerengve gondolatai vízesésében.

 - Soha sem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között találkozunk majd újra - említi meg ChanYeolnak, de nem néz védelmezőjére. A magas mégis tisztán hallja, s tudja, mire is gondol egész pontosan.

 - Valójában én sem. Még mindig tisztán emlékszem, amikor a király hadvezérnek nevezte ki apámat, és így én is az udvarba kerültem. Mennyit szaladgáltunk a hátsó kertben a szobrok közt - húzódnak mosolyra a vezér ajkai gyermekkoruk apró szeletére gondolva.

 - Aztán téged elkezdtek kiképezni, én pedig a tipikus neveltetésben részesültem. Hiába terveztük másképp, végül egymás nélkül nőttünk fel és most olyan, mintha szinte idegenekként ülnénk itt egymás mellett - elmélkedik hangosan az uralkodójelölt.

 - Talán jót is tett nekünk. Ha nem távolodtunk volna el egymástól, lehet, hogy nem dolgoztunk volna olyan keményen és ma nem ott tartanánk, ahol - folytatja a gondolatmenetet Chan.

 - Tudod, nagyon sokszor elegem volt a sok felesleges leckéből és illemszabályból. Olyankor mindig azt kívántam, bárcsak ott lennél velem és mosolyt csalnál az arcomra. De amikor nekem volt egy kis szabadidőm, neked épp kiképzésed volt. Egy kastélyban éltünk, mégis olyan volt, mintha ott sem lennél - hajtja fejét lassan a katona vállára BaekHyun. - Ha megláttam egy hullócsillagot, mindig azt kívántam, hogy legyél a testvérem, mert akkor egész nap együtt lehetnénk. De akárcsak bármilyen más varázslat, ez sem volt valódi.

 - Ezt nem jelenthetjük ki ilyen magabiztosan. Ha semminemű mágia nem lenne igazi, most nem ülnénk itt, hogy meggátoljuk azt a két vén rókát - támasztja alkarját felhúzott térdére a fiatalabb.

 - Főnök, - szól közbe egy újonc, MinSeok, ChanYeol felé intézve kérdését. - pontosan mi is ez az egész? Csak azért kérdezem, hogy tudjuk, pontosan miért is harcolunk.

 - Ti a hercegért harcoltok, semmi másért - válaszol kurtán.

 - Joguk van tudni, hiszen apám emberei - néz rá a királyfi, majd tekintetét a kis seregre vezeti. - Az országunk fő varázslója, HwangSun és Lenivia mágusa, Huang Xing úgy vélik, megtalálták a legfőbb mágikus hatalom kulcsát, így Huang Xing átlépte az országunk határát és harcolni kezdett HwangSun ellen. Már két vármegyét is leromboltak, miközben az ereklye felé igyekeztek és úgy két nap múlva érik majd el a királyi udvart. Minden porrá döntenek, ami az útjukba kerül, holott csak egymást akarják megölni. Az udvari tanácsosok úgy vélik, az egyik déli vármegyében található elhagyatott romkastélyban van, amit keresnek. Még előttük kell megtalálnunk. Pontosabban megtalálnom, hiszen úgy vélik, én jelentem a megoldást - magyarázza részletesen a történteket.

 - Szóval most meg sem állunk addig a kastélyig? De az vagy négynapnyi út, még szekérrel is - értetlenkedik YiXing, az elismert íjász.

 - Nem. Úgy fél nap múlva elérünk Gwangyuba, egy kisvárosba. Ott él egy régi barátom, Ő majd befogad minket, amíg kicsit pihenünk - nyugtatja a hadsereg irányítója. - De próbáljatok most is feltöltődni, jobb lenne majd minél hamarabb tovább haladni.

Az út ezután elcsendesül. Úgy tűnik, a harcosok most kezdenek ráébredni, mekkora feladat elé néznek. Van, aki egész éjszaka a küldetésen gondolkodik, míg mások inkább megpróbálnak aludni. Pár óra elteltével LuHan, az ötödik katona mászik előre KyungSoohoz, hogy leváltsa az álmosodó sofőrt. A fáradt kocsis szinte azonnal az álmok mezejére vándorol, amint befekszik a többi katona közé.

Az egyetlen, aki egy szemhunyásnyit sem alszik egész éjszaka, az ChanYeol. Egyszerűen képtelen leállítani agytekervényeit, melyek egyre csak a hercegen kattognak. Most, hogy újra látta, feléledtek benne az emlékek a két aranyos kisfiúról, akik egykor legjobb barátok voltak. Úgy érzi, BaekHyunnak számítania kell rá, s fordítva. Ez egy életbevágóan fontos feladat, de tudja, neki az lesz a legfontosabb, hogy barátja és egyben leendő uralkodója életét megvédje. Elhatározza, hogy mindent meg fog tenni ennek érdekében, de akárhányszor erre gondol, kételyek merülnek fel benne. Mi lesz, ha valaki rájuk támad és Ő elesik a harcban? Vagy ha az egyik varázsló megtalálja Őket és mindenkit lemészárol? Mi lesz, ha ChanYeol előbb elesik, mint BaekHyun?

Gondolatai világából a felkelő nap sugaraitól megvilágított kis falu látványa szakítja ki. Ahogy meglátja az ismerős, régi házakat és a jellegzetes kis utcákat, eszébe jut a néhány évvel ezelőtti csata, melyben megmentette Oh SeHunt, a falu orvosának fiát. A fiú azóta tartozott neki egy szívességgel, így ez most pont jól jött.

 - Gyerünk, keljetek fel! - ébresztgeti katonáit, hiszen csak pár perc választja el Őket pihenőhelyüktől. - Felség, ébredjen - rázza meg BaekHyun vállát finoman.

 - Ha még egyszer felségnek szólítasz - ül fel mogorván, kócosan. - Tudod a nevemet is, nem? Barátok vagyunk, úgyhogy felesleges ilyen magasztosan beszélned velem.

 - Értettem - tiszteleg viccelődve ChanYeol. - Nemsokára odaérünk SeHun házához. LuHan, itt állj meg - szól hirtelen egy kisebb házikó előtt.

A lovat a kerítéshez kötik, míg csomagjaikat lepakolva beljebb mennek az udvarban. Yeol vezeti a sort, JongDae pedig zárja, hogy mindenképp biztonságban tudhassák a trónörököst. A házban sötétség fogadja Őket, csupán az egyik szobából szűrődik ki egy gyertya fénye.

 - SeHun, itthon vagy? - merészkedik beljebb az imperátor. - Megérkeztünk.

 - Azt látom - szólal meg egy hang a szerényen kivilágított szobából. - Gyertek beljebb nyugodtan.

Ahogy a kis csapat beljebb sétál, nem várt látvány fogadja Őket. A megterített asztal körül egy maximum tizenhét éves fiú sürög-forog. Leülésre készteti Őket, majd azt mondja, elmegy és hoz még vizet, addig nyugodtan álljanak neki a falatozásnak. Az éhes seregnek nem is kell több, azonnal tányérjaikba szedik a nekik tetsző ételeket. Senki sem beszélget, szájukat jelenleg csak a kiürült tápanyagraktáraik feltöltésére használják. Nem is csoda, hogy hamarosan minden elfogy a terítékről.

 - Hol lehet már az a srác? - néz körül JongDae. - Leniviába ment vízért, vagy hova?

 - Én nem leszek jó helyette? - jelenik meg kisebb füstfelhőben egy fekete köpenyes férfi. BaekHyun azonnal felismeri, ki is a titokzatos személy.

 - HwangSun, akármire is készültök, fejezzétek be! - szólítja fel. - Csak elpusztítjátok az országot. Mire jó ez nektek?

 - A kristály Antosia területén van, így engem illet. Az a nyamvadt varázsló-utánzat nem kaparinthatja meg. Ahogy ti sem - néz végig a társaságon vészjóslóan. Szeméből őszinte düh és elvakultság tükröződik. Az örökös azonban nem tágít.

 - Nekünk nem kell az átkozott kristályod. Csak azt akarjuk meggátolni, hogy elpusztítsátok az egész országot! - csap az asztalra.

 - Ne beszélj tiszteletlenül a Mesterrel - jelenik meg az ajtóban SeHun alakja. - A kristály, a vele járó hatalommal és halhatatlansággal együtt Őt illeti, nem pedig az ilyen alávaló, elkényeztetett semmirekellőket.

 - Hogy beszélsz a birodalom trónörökösével? - kel fel ingerülten ChanYeol. Valóban, nem képes tűrni, hogy valaki így beszéljen barátjával.

 - Ez nem trónörökös, csak egy pojáca - bök fejével a szóban forgó személyre.

 - Tűnjünk innen - szólal fel BaekHyun.

 - Nagyon okosan tennéd, - gátolja meg a felkelésben a mágus. - csakhogy innen nem mész sehova. Soha sem kaparinthatod meg a kristályomat.

 - Értsd már meg, hogy nekem nem kell az az istenverte kristály! Csak békét akarok a birodalomban - löki el magától. - Ha le akartok számolni egymással, azt ne a lakosok kárára tegyétek. Intézzétek el egyetlen csatában, és maradjon életben a jobb.

 - Naiv kis ficsúr - lódítja karját a varázsló, de MinSeok időben megakadályozza a herceget ért támadást.

 - Te meg gyere csak ide - támad a fiatal árulóra LuHan, így elmozdítva Őt az ajtóból. - Futás, gyerünk! - kiált társaira, akik azonnal elhagyják a helyiséget. Felugranak a szekérre és KyungSoo vezetésével elhagyják a helyszínt, amilyen gyorsan csak lehet.

Perceken belül már a falut sem látják maguk mögött, ahogy társaikat sem. Senki sem mondja ki, de mindenki tudja, mi történt velük. Meghozták azt az áldozatot, amit a haza elvárt tőlük. S ez miatt mindenki magába szállt. Sehol senki sincs biztonságban.

 - Mostantól nem állunk meg senkinél. Nem bízunk meg senkiben. Egyedül mi öten kell, hogy megoldjunk mindent. A szekér vezetésében majd mi négyen váltjuk egymást, és csak akkor állunk meg, ha muszáj. Remélem, érthető voltam - szólal meg ChanYeol, mire minden katona bólint. BaekHyunból azonban semmilyen reakciót nem képes kiváltani.

Az uralkodójelölt a távolba mereng, s elmerül a most történtek gondolatának tengerében. Most tényleg… majdnem megölték? Az utazás pedig még csak most kezdődött. Ki tudja, mikor talál rájuk a másik varázsló, azt gondolva, el akarják orozni előle a kristályt.

Órákba telik, mire egy újabb településre érnek. A kis falu nem számlálhat sok lakost, hiszen alig vannak páran az utcákon vagy a házak udvarain. Még kevesebben lesznek, ha nem tudják megállítani a két elvetemültet.

KyungSoo helyére most YiXing ül, így a fiatalabb meg tud pihenni egy kicsit.

 - Mi lesz, ha valamelyikük megkaparintja azt a kristályt? Nem veszik át a hatalmat a két birodalom felett? Talán jobb lenne, ha tényleg mi érnénk oda előbb - osztja meg gondolatait a társasággal JongDae.

 - De, meglehet - helyesel a királyi sarj. - Viszont én sem akarom a birtokomban tudni azt a hatalmat. Úgy kéne biztonságba helyeznünk, hogy közben ne essen bántódása senkinek.

 - Szerintem meg kéne semmisíteni. Ha esetleg megszerezzük és biztonságba helyezzük, néhány évtizeden belül újabb háború robbanna ki miatta - cáfolja meg a felvetést Yeol.

 - Ha nem ez miatt lenne, más okot találnának. Háború mindig lesz, ezt nem tudod megakadályozni - néz rá BaekHyun.

 - Késleltetheted, de annál nagyobbat robban, ha kitör. Egyik döntés sem feltétlenül jó. Majd meglátjuk mi lesz és a helyzethez mérten cselekszünk. Ez a legjobb, amit tehetünk - kapcsolódik be KyungSoo.

 - Emlékszel, amikor kiskorunkban összetörtük azt a nagyon értékes vázát a lépcsőfordulóban? Tudtuk, hogy el kell mondanunk, de nem volt bátorságunk, ezért halogattuk. Végül olyan sokáig toltuk, hogy édesapád haragja talált meg minket. Akkor is mérges lett volna, ha rögtön elmondjuk, de így főleg bedühödött - intézi kérdését az utódnak.

 - KyungSoo-nak igaza van, mérlegelnünk kell és úgy cselekednünk. Még nem tudhatjuk, mi lesz. A lényeg, hogy ne lankadjon a figyelmünk. Ehhez az is fontos, hogy kipihenjük magunkat - néz végig védelmezőin Baek.

A vitát végül itt zárják le. Ahogy az barátok közt előfordul, soha nem fognak egyetérteni ebben a témában. Egyszerűen kénytelenek elfogadni, hogy a másik nem ugyanúgy vélekedik, s a sors majd eldönti, melyikük döntése lesz a dominánsabb.

Az út eseménytelenül telik - egy ideig. Már átlépték a vármegye határát, így csak órák kérdése, mikor érnek oda a kristályhoz. Minden másodperc egy ember életébe kerülhet, s ezt mindnyájan jól tudják. Épp ezért akkora a teher vállaikon.

Hirtelen zajok ütik meg YiXing fülét az út melletti erdő felől. Ahogy a csapat oda kapja tekintetét, másodpercenként fura villanások tűnnek fel szemeik előtt, melyektől egy-egy öreg fa törzse kicsavarodik, így az éltető növény kidől. Pillanatok kellenek csak, hogy Huang Xing előjöjjön a farengetegből. ChanYeolnak csak egy nézésébe kerül, a hátul pihenő YiXing és KyungSoo azonnal leugrik, hogy feltartsa a hataloméhes varázslót. JongDae azonnal gyorsabb haladásra készteti a lovat.

 - Vajon az lehet az? - hunyorog BaekHyun a látóterükbe kerülő romos kastély felé.

 - Ne kérdezz butaságokat, egyértelmű, hogy az az. Tudsz errefelé másik kastélyról? - kérdezi szemrehányóan Chan.

 - Csak kérdeztem - sértődik meg az örökös, holott tudja és megérti, miért olyan ideges barátja.

 - Jó, ne haragudj, de nem kevés múlik ezen - zárja le a baráti veszekedést kurtán a trió legmagasabbja.

 - A francba, őr is van. Elintézzem, főnök? - állítja le a szekeret JongDae.

 - Már kérni akartalak - veszi le saját és bajtársa táskáit is, melyet átad a vékony fiúnak. - Készülj fel - néz mélyen a barna íriszekbe. - Támogatlak, amíg csak lehet - fogja meg egyik vállát. Észre sem veszik, hogy JongDae már futásnak eredt és épp az egy szem őrrel viaskodik. - Futás - adja ki a vezényszót a hadvezér, így mindketten elkezdik szedni lábaikat.

 - Ott is van egy őr - állapítja meg Baek, amint átlépik a kaput, így meglátva a boltíves bejárati ajtót.

 - Majd én leszerelem, te csak tedd a dolgod - dobja el hátizsákját ChanYeol.

 - Biztosan jól leszel? - kérdezi aggódva a jövendő király.

 - Nem ígérhetem, de egy barátért fel kell áldoznunk magunkat, nem? - jelenik meg halvány mosoly ajkain. - Előre megyek, te fuss be mellettünk - szalad neki a páncélos őrnek, aki rögtön kardot ránt.

BaekHyun fájó szívvel, de higgadtan a feladatra koncentrálva siet be a kastélyba, hogy megtalálja a világ jövőjének kulcsát. Több emeletet is körbefut, mire végül a legfelső emeleten, egy rothadozó ajtó mögött rátalál a fénylő gyémántra, egy üveggömbbe zárva.

 - Ez lesz az - erősíti meg magának.

 Lassan, kimért léptekkel sétál a gömb felé. Ahogy jobbra fordítja fejét, a kitört ablakon keresztül látja, ahogy a véres sebekkel beborított testű HwangSun az erődítmény felé szalad. Tehát megfogadta a tanácsát és megölte Huang Xinget.

Nincs ideje habozni, BaekHyun szaporábban lépdel az ereklye felé, melyről le akarja szedni az üveget. Mindkét tenyerét ráhelyezi, de még az előtt, hogy megpróbálhatná lehúzni az a kristályról, az ibolya színben kezd ragyogni - s ekkor csap belé a felismerés. Nem a kristály a kulcs, hanem a gömb.

Hiába próbálná elhúzni kezét, azt mintha valami túlvilági erő szorítaná az üveghez. A ragyogás egyre nagyobb, pár pillanat múlva pedig robbanás formájában lepi be a két országból álló világot.

BaekHyun mélyen kapkodja a levegőt. Fel sem fogta, mi történt. Olyan, mintha minden a régi lenne, még a villanás előtt. Kiszalad az épületből, de ami fogadja, még legmerészebb rémálmaiban sem jelent meg soha.

Legjobb barátja, akit végre újra közelről láthatott, kővé dermedve áll a bejárat mellett, akárcsak az őr és HwangSun. Az eddig némi életet adó növények teljesen elszáradtak. Mintha csak a két mágus által sújtott területet kémlelné.

 - Ne, ChanYeol! - fogja meg a kőszobrot, de a mesékkel ellentétben semmilyen csoda nem történik. Hiába záporoznak könnyei, barátja nem mozdul.

Mert a varázsereje erre nem jogosítja fel. Bármit elpusztíthat, de újra nem éleszthet. Ez az, amitől meg akarta védeni birodalmát. Ami ellen egyetlen és legjobb barátjával karöltve harcoltak. Végül Ő lett az a szörnyeteg, amit meg akart akadályozni. S ezért meg is kapta büntetését.

Egyedül kell élnie véget nem érő életét egy olyan világban, melyben nem él senki és semmi - köztük egyetlen barátja sem.