3. forduló - Jinju

Cím: Kezdet

Szereplők: Yixing, Tao, OC

Szavak száma: 1235

Leírás: A zavaros világban a nemzetek közt kiéleződik az ellentét, a pénz és a területszerzés a fő motiváló erő, azonban akad olyan ember, akinek nem ez a legfontosabb.

Kezdet

1914, Kína

A márciusi nap szokatlanul forrón égette a nemrég megszilárdult aszfaltot, s félő volt, hogy a felvitt anyag hamarosan nem lesz más csak egy fekete pocsolya Tiencsin legforgalmasabb utcáján.

Ez azonban egy cseppet sem érdekelt senkit; szokás szerint nagy volt a nyüzsgés: emberek jöttek-mentek, portékáit kínáló asszony elegyedett szóba az arra járó tisztviselővel, koldusok számolgatták kevéske alamizsnájukat, árvák szaladgáltak céltalanul az áramló tömeg közt.

A koncesszió területén mindig nagy volt a jövés-menés, hivatalok és követségek szegélyezték az út két oldalát. Nappal a hivatalnokok és diplomaták adták egymásnak a kilincset a nyugti stílusú épületek ajtaiban; éjszaka ugyanazok az emberek látogatták a klubokat és bordélyokat. Már az alkony derengésénél kicsapódtak a rossz házak ablakai, és a lányok széles karmozdulattal invitálták beljebb a vendégeket.

Yixing a verőfényben sétált, elegáns, szabott öltönye a legutolsó angol divat szerint készült, lépteit sétapálcájának koppanása kísérte. A követek kiváltságos életét élte, világfi volt: utazások, és szórakozás töltötte ki a mindennapjait. Húszas évei elején járt, a szülei szerint, pedig ideje volt már elvennie egy tisztességes (de leginkább vagyonos) családból származó lányt. Neki viszont jelenleg teljesen más járt a fejében. Egy hónap múlva ismét külföldre szólította a kötelesség, Európába, ahol a koncessziós területekről jött kínai diplomatákat látják vendégül.

Rettentően várta az indulás pillanatát, izgalommal töltötte el a messzeség, az, hogy mi mindent fog látni és hány új emberrel ismerkedik majd meg. Mélázó sétáját egy vidám hang zavarta meg.

-          Ah, Yixing! – kiáltotta valaki. Arra fordította a fejét, majd összevont szemöldöke azonnal kisimult, mihelyst meglátta feléje rohanó barátját.

-          ZiTao! Régen láttalak – köszöntötte mosolyogva – Mi járatban?

-          Már átkutattam érted az egész várost – kezdte – Képzeld, én is veletek utazom! – örvendezett.

Yixing arcán csak egy másodpercig látszódott döbbenet, ami olyan hamar eltűnt, mint ahogy megjelent.

-          Az apám elintézte – folytatta ZiTao – Hát nem csodálatos?

-          De, de, tényleg az – mosolygott rá Yixing – Akkor hát mire várunk? Pakoljunk!

Amit Yixing korábban nyomasztóan hosszú várakozási időnek gondolt, az valójában élete leggyorsabban telő hónapjának bizonyult. Rengeteg dolgot kellett elintéznie az utazással kapcsolatban, és e mellett még hivatali teendőit sem hanyagolhatta el.

Az áprilisból csak a rohanásra és a forró napsütésre emlékezett, amikor felszállt a folyón horgonyzó régi gőzősre, mellyel a régen várt utazás kezdetét vette.

-          Pontosan hová is megyünk? – kérdezte ZiTao, aki szokás szerint elintézett magának valamit, amiről valójában fogalma sem volt.

-          Bécsbe – válaszolta nyugodtan Yixing, ám ZiTao értetlenségét látva megkérdezte: - Hallottál az Osztrák-Magyar Monarchiáról? 

-          Valamicskét.                                   

-          Talán elég lesz. Maradj mindig mellettem.

Hosszú volt az út; a folyón, majd a tengeren töltött idő soha véget nem érőnek tűnt, a víz és az ég kéksége egybeolvadt a horizonton, és olykor nem lehetett megkülönböztetni, hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Yixing izgatottsága a tengeri utak fásultságával keveredett, és mikor megpillantotta a kikötő fényeit, hálát adott az égnek, hogy végre megérkeztek.

1914, Bécs          

Egy apró fogadóban szállásolták el őket éjszakára, ahol vacsorát és fürdővizet is kaptak. Mivel másnapra várták őket, így a fogatok és a kíséret még nem ért ide. Yixing nem bánta – legalább holnap frissen és kipihenve csodálhatja meg ezt az országot és tehet eleget a kötelességeinek.

A következő reggelre szép számú tömeg gyűlt össze az üdvözlésükre: a fogadóbizottságon kívül sokan voltak olyanok is, akik csak bámészkodni jöttek és azért, hogy megnézhessék maguknak a távoli országból érkezet delegációt. Yixing mosolyogva rázott kezet mindenkivel, tekintete szaporán járt arcról arcra, míg a szeme sarkából meg nem pillantott egy lány szorosan a tömeg mögé húzódva, csak annyit láttatva magából, amennyi feltétlenül szükséges.

Kék szemeiben szikrázott a napsütés, csillogásuk titkokat és reményeket rejtett. Fehér ruhája lágy redőkben omlott le, szegélye a macskaköveket verdeste. Yixing szinte bénultan nézte a lányt és alig várta, hogy bemutassák neki.

-          Te meg mit bámulsz annyira? – bökte oldalba ZiTao.

-          Hm? Nem, semmit... – fordult vissza barátja felé, majd beszálltak a fiákerekbe.

Ahogy elhaladtak a sokaság mellett, Yixing még egyszer a lány után nézett; még el tudta kapni szoknyájának libbenését és egy apró mosolyt, amikor beszállt a hintójába. ZiTao is elkapta a pillanatot, majd elraktározta agyának egy szegletébe.

A néhány órás zötykölődés után végre megérkeztek a külügyminiszter kastélyába. Yixing magában ámulva sétált végig a hosszú folyosókon, gyönyörködött a festményekben és átkozta magát, amiért csak az a kék szempár járt a fejében.

Már javában terítettek a vacsorához, mikor Yixing a kastélyban botorkálva, szemeit a szobrokon és falikárpitokon legeltetve véletlenül nekiment valakinek.   

-          Elnézést – mondta németül, majd felnézett, hogy lássa, kit tarolt el majdnem.

-          Semmi baj – válaszolta egy könnyed hang – Ön tud németül?

-          Ó. – Yixing ajkai elnyíltak a csodálkozástól és gyomra bukfencet vetett, ahogy tudatosult benne, ki is áll előtte – Kérem, bocsásson meg a figyelmetlenségemért – szabadkozott.

-          Megbocsátok – felelte a lány – Feltéve, ha elmondja, kit tisztelhetek önben – mosolygott.

-          A nevem Zhang Yixing. Küldöttként érkeztem Kínából, a társaimmal együtt. Köszönöm, hogy élvezhetjük hazája vendégszeretetét – hajolt meg kissé.

A lány sután viszonozta a meghajlást, látszott rajta az igyekezet, a szemében kíváncsiság tükröződött. – Az én nevem Anna – mutatkozott be – Jöjjön, nemsokára kezdődik a vacsora – belekarolt Yixingbe, és hamarosan már a terített asztal mellett ültek, nem messze egymástól. Tekintetük gyakran találkozott, a lány arcán halvány pír derengett, akárhányszor egymás szemébe néztek.

A napok túl gyorsan teltek, és Yixing mindent megtett volna azért, hogy legalább néhány hétre lelassítsa az időt. Vendéglátói körbevezették a városban, még Budapestre is ellátogattak, ennek ellenére ő ideje java részét Annával töltötte. Nem tudott betelni vele, mindenét szerette és nem akart elválni tőle, de a közelgő indulás réme ott lebegett a feje fölött.

- Gyere velem – súgta egyik nap Anna fülébe.

- Hová? – kérdezte a lány.

- Kínába. Feleségül veszlek – jelentette ki.

- Yixing...Jó ötlet ez?

- Gyere velem és meglátjuk.

Anna már aznap este bepakolt az utazóládájába, és egy levelet fogalmazott éppen, mikor a szolgáló riadt arccal rontott a szobájába.

-          Mi történt? – kérdezte aggódva.

-          A...a trónörökös...A trónörököst... – zihálva kapkodta a levegőt.

-          Mi történt vele? Mondd már!

-          Meghalt. Lelőtték, őt is és a feleségét is. Ó istenem, mi lesz most? – szemében őszintén csillogott a bánat.

Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének halála után az egész ország felbolydult. Híresztelések és vádaskodás hangzott mindenfelől, az ember azt sem tudta kinek higgyen, vagy mihez kezdjen az igazsággal.

A kínai küldöttség indulásának napja pont a merénylet utáni hétvégére esett, így Yixing remélte, hogy minden gond és várakozás nélkül indulhatnak vissza hazájukba. Már esteledett, mikor ő még mindig a parton állt, várva, hogy Anna karcsú alakja feltűnjön az alkonyi fényben. Azt beszélték meg, hogy külön jönnek a kikötőbe, de a lány csak nem jött. Yixing csalódottan szállt fel a hajóra, nem volt értelme tovább várni.

A fedélzeten a csillagokat kémlelte, mikor ZiTao odalépett mellé.

-          Miért lógatod az orrod, barátom? – kérdezte – Amiatt a lány miatt talán?

-          Eltaláltad – szólt Yixing – úgy volt, hogy eljön velem...

-          Talán a levél miatt nem jött.

-          Milyen levél?

-          Nézd, Yixing, ez úgysem ment volna nektek. Az a lány nem való hozzád, neked egy...

-          Miféle levél, ZiTao? – Yixing nagyon rosszat sejtett, szemei villámokat szórtak.

-          Ah, Yixing. Írtam neki egy levelet a te nevedben, hogy maradjon inkább Bécsben, nem neki való Kína, ilyesmi...

-          Ilyesmi?! Te megbolondultál? Van egy lány, akit szeretek, te meg azt írod neki, hogy nem való neki Kína?? Ki vagy te, hogy dönts ilyen dolgokban? – azzal faképnél hagyta a fiút.

Pár hét múlva, Yixing az újságból értesült arról, hogy kitört az I. világháború. A kirobbantó ok, mint olvasta, az a bizonyos merénylet volt, ami még bécsi tartózkodása ideje alatt történt.

Éjjel-nappal Anna járt a fejében, mi lehet vele?, hol van most?

Gondolatait az ajtó nyikorgása zavarta meg, felnézett és az ismerős kék ragyogás azonnal betöltötte a szívében tátongó űrt.