Cím: Magyar ellenpélda
Szereplők: a
pozitív szereplők közül Baekhyun és Sehun, a „sötét oldalról” pedig D.O; történelmi személyek: IV. Béla, Julianus barát, tatárok
Szavak száma: 1419
Műfaj: fantasy, történelmi
Figyelmeztetések: -
Leírás: „Szomszédaink példát vehetnének
harcmodorunkról” - mondhatták sokszor őseink,
bár nem feltétlenül jogosan. Tökéletes példa erre 1241-42. Ha az
idegen nemzetek nem tekinthetik követendő példának tettünket, talán építkezhetnek azt nézve, mit hogyan ne tegyenek.
Fel tudják használni a megszerzett
információt, ha egy gonosz erő elferdíti azt?
Magyar ellenpélda
Újabb
háború. Vajon miért nem képes egy társadalom háborúk nélkül működni?
Létszükségletük, hogy egymást öldökölve bizonyítsák be erejüket?
S közben olyan nagy
áhítattal beszélnek a békeidőszakokról, a megannyi külföldi kapcsolatról - a
nép mégis nyomorban él.
-
Talán falakat kellene emelnünk? Az visszatartaná őket? - suhan társa mellé a
palota könyvtárában Oh Sehun katona.
-
Előfordulhat. Valamiért azonban úgy érzem, ezekben a régi krónikákban lesz a
megoldás - futtatja végig hosszú, vékony ujjait a porosodó barna, arany mintás
könyveken Byun Baekhyun. - Mondjuk ebben itt! - húz ki egy a többinél jóval
vaskosabbat.
- „Négy
megtévesztően könnyű győzelem a nyugati népek történelméből”? De hisz’ a
nyugatiak szárazföldön harcolnak, ezek a barbárok pedig a Keleti-tengeren
közelednek felénk! Hogy segíthetne ez nekünk?! - vonja kétségbe bajtársa
ötletét.
- A japánok előbb-utóbb
betörnek az ország földjére, s akkor már szárazföldi viadalra kell számítanunk.
Van valami ebben a könyvben, ami azt sugallja, el kell olvasnunk - lapoz bele a
foszló lapokba, s ujjai meg sem állnak a negyvennegyedik oldalig. - A magyar nép kifosztása - olvassa fel a
vastag címet.
S nem is kell fél perc,
Baekhyun ujjai közt csillogni kezdenek a betűk, mígnem az egész könyv, majd
körülöttük az egész légtér szikrázó kék fénybe nem borul. Hátuk mögött egy
sötét árnyék jelenik meg, arcán kárörvendő vigyorral, de tarkón található
szemek hiányában ezt a két katona nem veszi észre. Egy pillanatra mintha
elveszítenék eszméletüket, majd egy teljesen más helyiségben találják magukat. Egy teljesen más világban.
Tény és való, csakis egy
palota szobájában lehetnek, de az bizonyos, hogy nem saját uralkodójuké az
építmény. Sokkal hivalkodóbb a trón, más szabású a jelenlévők öltözéke,
ráadásul a terem képe általuk még soha sem látott kutyafajtákkal válik
teljessé. Bár a helyiségben többen is tartózkodnak, akárhogy nézelődnek, nem
veszik észre a két jövevényt. Baekhyun még egy idétlen táncba is belekezd, de
miután egy személy arcvonásai sem rebbennek meg biztosak lehetnek benne, nem
látják őket. A feketébe öltözött alattvaló rémült tekintettel sétál a magának
koronával tekintélyt parancsoló király elé.
-
Felség, meg kell értenie, nagy a veszély! - próbálja meggyőzni a felsőbbrendűt.
- Őseinkkel már Isten tudja, mi lett. Talán beolvasztották őket a hadseregükbe,
talán még megmenekültek, mielőtt odaértek. Nem tehetjük kockára a magyar
nemzetet - beszél, s a két időutazó csodával határos módon érti, mit mond. A
helyzetről azonban fogalmuk sincs.
-
Julianus, régóta ismerlek, s bármikor megbíznék benned, de egyelőre nem oly
fenyegető a veszély, hogy ezt az ellenkező népséget. Előbb tiszteletre kell
nevelni őket, csak utána hívhatók csatába. Az a barbár népség elveszik a
szomszéd népek tengerében, mire elérnének határunkig.
- De
felség, én nem hiszem, hogy… - próbálna ellenkezni a tapasztalt szerzetes, de
parancsolója félbeszakítja mondatát.
- Hallgass! Ez az én
országom, s úgy irányítom, ahogy nekem tetszik. Báróim ellenem szegülnek, s ez
tarthatatlan. Őrök, azonnal vigyétek ki az összes széket! Égessétek el mind!
Majd megtanulják, kié a tekintély ebben az országban - vonul ki ingerülten a
szobából.
Hőseink nem tudnak mit
tenni, árgus szemekkel figyelik az eseményeket. Nem tudják, ki kicsoda lehet,
hiszen soha sem ásták bele magukat ennek az ismeretlen népnek történelmébe. Már
épp fordulnának egymás felé, hogy hangot adjanak tudatlanságuknak, amikor hátuk
mögött szürke köddel övezve megjelenik egy katona, akit még soha sem láttak. A katona viszont már régóta figyelte őket.
- Ki
vagy te? Azonosítsd magad! - nyúl kardjáért Sehun, amint megpillantja a különös
jelenséget. - Biztos vagyok benne, hogy láttalak már - fürkészi a szótlan
idegen arcát. - Igen, biztosan! Az ellenség seregében, amikor legutóbb
harcoltunk azért a jelentéktelen kis szigetért a Keleti-tenger közepén - fogja
rá kardját.
-
Ugyan már, túlreagálod a helyzetet - teszi tenyerét a fém fegyverre a titokzatos,
fekete hajú idegen. - Valóban az ellenség oldalán harcoltam, de csak azért,
hogy kikémleljem a módszereiket. Ezt az álmot pedig azért bocsájtottam rátok,
hogy meglássátok, mit kell tennetek, amíg én belülről legyengítem az
ellenfelet. Do Kyungsoo vagyok, s vezérünk parancsára épültem be a japán
hadosztagba.
-
Honnan tudhatjuk, hogy tényleg bízhatunk benned? - kételkedik Baekhyun. A
fekete hajú csak kuncog egyet, majd a hitetlen szemébe néz. Sötét szemeiben
megcsillan valami, amiről ekkor a hazafias koreai még nem tudja, mi is. Épp
ezért nem is tulajdonít neki különösebb jelentőséget.
-
Soha sem tudhatod, kiben bízhatsz. Így ilyen kilátástalan helyzetben viszont
úgy gondolom, csak hazánk, Korea javára válhat, ha helyesen cselekedtek. A
japán hadsereg 1444. április 4-én éri majd el országunkat. Hogy pontosabb
legyek, holnap. Nem tétlenkedhetünk - állítja magabiztosan, háta mögött
tördelve ujjait.
-
Szerintem hallgassunk rá. Miért ártana a saját hazájának? - mosolyodik el a
fiatalabb harcos, miközben társára néz. - Mit kell tennünk? - fordítja
tekintetét újra a titokzatos jóakaró felé.
- Csupán tudatni
uralkodónkkal, hogy nem kell semmilyen intézkedést tennie. Amint láthatod, Ő,
IV. Béla sem esett pánikba, s hagyta, hogy népe megvédje magát. Épp ez érte
váratlanul a támadó barbárokat. Most pedig számoljatok el négyig, s újra a
palotában találjátok magatokat. Azonnal szóljatok királyunknak - utasítja a két
meglepett koreait, majd egy csettintéssel eltűnik szemük elől, mielőtt az
idősebb rákérdezhetne: „Miért pont
négyig?”.
A négy másodperc,
mialatt a két naiv harcos visszatér saját világába, épp elég Do Kyungsoonak,
hogy a két alvó test közt megállva áthúzza tenyerét a nyitott lexikon felett.
Kezébe véve kárörvendő mosollyal díjazza a visszaváltozott címet: Négy megtévesztően szégyenletes vereség a
nyugati népek történelméből.
A két hősies vitéz épp,
hogy felnyitja szemhéjait, összenézve azonnal felpattan a kerek asztaltól.
Kyungsoo erre összecsapja a kezei közt tartott papírköteget, s biztató mosolyt
küld feléjük. Amint a két katona kiszalad a könyvtárból, visszateszi azt
eredeti helyére. Leporolja magát, majd mielőtt újra kámforrá válna, csak
egyetlen szót mormol el orra alatt: szerencsétlenek.
~~~
A csatamező bíborvörösbe
öltözött. Mindenütt vér, s javarészt egy ép koreai katonát sem látni sehol. Még
a hadvezér is súlyos sérüléseket szenvedett. Byun Baekhyun és Oh Sehun
elborzadva nézik a fejleményeket egy közeli domb tetejéről. Mit tehettek rosszul? Vagy Kyungsoo
hibázott?
-
Csak nem rám vártok? - jelenik meg újabb ködfelhőben az említett.
- Mi
történik, Kyungsoo? - néz rá kétségbeesetten Baekhyun. - Úgy volt, hogy minden
rendben lesz.
- Ugyan már. Bolondok -
vágja tarkón először őt, majd a mellette álló szőkét is. Elernyedt testük a
földre hull, s Do Kyungsoonak csupán egy karmozdulatába kerül, hogy a
halványkék fénycsóva mindkettejükre újabb mágikus álmot bocsájtson.
~~~
Hőseink ezúttal egy
lovas szekerekből kialakított barikádban találják magukat, megannyi őrjöngő,
mégis ijedt katona közt. Ahogy körbenéznek, csak egyetlen ember ismerős nekik:
a király. A király, aki épp üvöltve próbálja harcra bírni országa nemeseit, de
azok csak feleselnek neki. A király, aki végül egy nemes páncéljára cseréli el
kézzel hímzett, uralkodói öltözékét. A király, aki gyáva katona módjára menekül
el a támadók által biztosított szabad útszakaszon.
S ekkor hatalmas
reccsenés hallatszik. Majd még egy. S még egy. A támadó tatárok elkezdtek
betörni a szekérfalon. A két ázsiai biztonságban tudják, hisz’ már
tapasztalták: ők ebben a világban
olyanok, mintha csak szellemek lennének. Nem árthatnak nekik.
Csak a magyarok
jajveszékeléséből tudhatják meg, a hely, ahol jelenleg vannak, Muhi, egy magyar
település. Hiába a felismerés, nem tudnak vele mit kezdeni. A következő dolog,
ami elméjükbe hasít azonban már sokkal fontosabb túlélésük szempontjából:
érzik, ahogy egy-egy magyar meglöki őket menekülés közben, s egyre messzebb
sodródnak egymástól. Éreznek mindent. A vér szagát, a Nap erős fényét, ami épp
az egyik szekér látványát váltja fel. Ez
azt jelenti, hogy meg is halhatnak?
- Hyung! Mi ez az egész?
- próbál visszakeveredni bajtársához Sehun.
- Az az átkozott áruló
tehet mindenről! Bizonyára ebben is az Ő keze van - tör utat magának a
fiatalabb felé. - Valahogy vissza kell jutnunk a palotához - elmélkedik, melyet
félbevág egy sátáni kuncogás. Kyungsoo az, az egyik szekér tetején ülve.
- Nevetséges a
látványotok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen elhisztek majd mindent,
amit mondok. A vezéretek már ütőképes haditervvel állt elő, amikor ti
elmeséltétek neki, mit találtatok a könyvtárban, Ő pedig bárgyún hitt a ti
kitalált történelmi csodátoknak. Biztosan élvezné, ha most Ő törhetné ki a
nyakatokat, de… - szippant egy mélyet a friss levegőből. - ezt a szerepet
magamnak tartogattam - húzódnak ajkai ördögi vigyorra.
Hirtelen, mintha csak
Kyungsoo vezényszava tette volna, a tatárok áttörik a szekérbarikádot. A kevés
magyar, s köztük a két elveszett ázsiai magatehetetlenül próbálja menteni a
menthetőt, ámde hiába. Az összes hősies lélek elhagyja védelmező testét, amint
a mongol törzs rájuk veti magát. S nem történik ez másképp évszázadokkal később
az apró félszigeten sem: egy ostoba lépés és hiányos védelem miatt a fél nemzet
életét veszti, másik felét pedig kifosztja a győzedelmeskedő ellenség.
Kyungsoo íriszeiben
pedig újra felcsillan a különös fény, melyet a két megvezetett katona nem
ismert fel: Ő maga Lucifer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése