1. forduló - Il Yun

Név: Il Yun

Cím: Fogság

Szereplők: Chanyeol, OC-karakterek

Szavak száma: 579

Műfaj: Tragédia

Figyelmeztetések: Szereplő halála

Leírás: Il Yun kellemes napjai minden percét családjával tölti, azonban a sors kulcsot fordított a zárban és új útra terelte.

A műt ihlető vers:

Sophia de Mello Breyner Andersen: A megosztott időben

Magamról én mit mondhatok, ó Istenek?

Kertben eltemetett tétlen délutánok

törölt emlékei közt megfeledkezek rólatok

és új utak porába rejtve lábam szörnyedek

az idő önmagát-faló nyomában.

Fogság

-  Yuri, Yuri!- szólongatta testvérét SoRa –gyere velem játszani!

-  Anya! – futott azonnal hozzám az ikerpár.

-  Tessék? – guggoltam le melléjük a konyhapult alá.

-  Kimehetünk? – mondták egyszerre kutyákat megszégyenítő aranyos szempárral.

-  Ha vártok egy percet, akkor én is veletek tartok, rendben? – mosolyogtam rájuk.

-  Hurrá! - kezdtek el felemelt kezekkel futkározni a házban.

-  Nyomás felöltözni! –kiáltottam utánuk.

Pár perc mosogatás után felmásztam az emeletre, és szóltam a gyerekeknek. Az egész ház beleremegett, amikor lefutottak együtt a lépcsőn. Gyakran töltöttük az időt kint a kertben. A szépen berendezett kis udvar és a konyhából nyíló terasz ékesítette az átlagos napjainkat. A forró nyári levegő kellemesen lebegtette meg kiengedett hajamat. Jól eső érzést keltett bennem, nyugodtság járta át a lelkemet és a testemet. A teraszon elhelyezett hintaágy hívogatott, puha, barna, tömött matracára letelepedtem, és az eget kezdtem fürkészni.

Hirtelen egy meleg kezet éreztem meg vállamon. Hátrapillantottam és megnyugodva néztem, hogy csak Chanyeol érintett meg. Széles mosolyát soha semmi nem tüntethette el, mellettem állt, támogatott és teljes szívéből szeretett. Nem kellett kimondania éreztette velem, és ezért nagyon hálás voltam neki. Mellém ült, átkarolta a derekamat, majd vállára hajtottam nehézkes fejemet.

Mindennapjaink tétlenül múltak.  Boldog voltam, és nem hittem, hogy bármi is változtathatna ezen. Azonban a jövőt senki és semmi nem tudja megváltoztatni, ahogyan a múltat sem.

Egy pillanat is elég az élet sors fordításához. Egy rosszul irányzott lépés és elnyel a világ rossz oldala. Nem tudom mi terelhetett az új utamra, amin földben elnyelt lábakkal lépegettem.  Arra eszméltem fel, hogy a tiltott szerek rabja lettem. Szerencsére a gyermekeim előtt soha nem mutatkoztam olyan állapotban. Rengeteg időt töltöttem egyedül az utcán bolyongva, teljesen önkívületi állapotban. Kerestem a boldogságot, a szenvedélyt és a tiltott gyümölcsök utáni vágyat. Azokban az időkben Chanyeol kapart össze folyton a sikátorok rejtett zugaiból. Soha nem kiabált velem, nem szidott le, csak beletörődötten, mosolyogva tűrte a szenvedélyem kilátástalan jövőjét. Egy nap viszont a magányos utcai létemet megtörte a sors, és óvatlan pillanatomat kihasználva, egy jól irányzott dörrenéssel véget vetett az addigi létemnek.

-  Gyerekek, menjetek a nagyi után, már biztosan aggódik!

-  Apa, te nem jössz?

-  Mindjárt kicsim, csak szeretnék beszélni anyuval, rendben? –simogatta meg mosolyogva SoRa fejét.

-  Rendben! – vigyorgott, és már futott is nővére után.

-  Il Yun, láttad a gyerekeket, igaz? Nagyon sokat nőttek egy év alatt – húzta száját egy halvány mosolyra Chanyeol - Il Yun… sajnálom. Nem tettem semmit, pedig tudtam volna. Ha akkor… - remegett meg hangja – ha akkor nem engedem, hogy elmenj… - kezdett végtelennek tűnő zokogásba.

Chanyeol… - nyúltam felé kezemmel, pedig tudtam, már soha többé nem érinthetem meg.

-  Szeretlek! – reszketett a sírástól.

-  Én is szeretlek, mindennél jobban- suttogtam az üzenetemet, amit már soha nem fog megkapni – Miért hibáztatod magad? Hiszen te semmiről sem tehetsz… Magamról én mit mondhatnék, ó Istenek? – tekintettem fel az égre – Elhibázott életemnek következményeiben más szenved!

A kertben töltött, végtelennek tűnő, tétlen napok újra és újra tükröződnek szemeimben. A megosztott időnket fájó, mégis melegséggel átjárt emlékek keretezték. Test nélküli lelkem emlékek ezreit próbálja törölni, új utat választottam és ezt soha nem fogom tudni megváltoztatni. 

-  Vissza akarok menni, és megállítani az időt – néztem valóság nélküli, könnyel áztatott szemekkel. Lélekként álltam életem szerelme előtt, megbánva életem tetteit.

  Törölt emlékeim közt megfeledkezek rólatok. Új utjaim során szörnyedek el az önmagát-faló idő nyomában. Fogságba zárt az idő kereke, mely rajtam már nem forog. Egyetlen kérdés hangzik fölöttem utam során:

Il Yun, nem volt elég a boldogság?