1. forduló - SooMin

Név: SooMin

Cím: Magányos farkas

Szereplők: Baekhyun, YeJin (OC), mellékszerepben Chanyeol, Suho és D.O

Szavak száma: 2435

Műfaj: fantasy

Figyelmeztetések: szereplő halála, gyilkosság

Leírás: Egy viszonylag békés házasságot is a feje tetejére állíthat, ha az egyik fél hirtelen felszívódik. Nincs ez másképp a Byun házban sem. A kiváltó oknak azonban semmi köze nincs megcsaláshoz vagy elhidegüléshez. A dolgok hátterében valami egészen más áll. Valami természetfeletti.

Szó: fény

Vers: Radnóti Miklós - Levél a hitveshez

A mélyben néma, hallgató világok,

üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,

de nem felelhet senki rá a távol,

a háborúba ájult Szerbiából

s te messze vagy. Hangod befonja álmom,

s szivemben nappal ujra megtalálom,

hát hallgatok, míg zsong körém felállván

sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,

ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,

s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,

s kihez vakon, némán is eltalálnék,

most bujdokolsz a tájban és szememre

belülről lebbensz, így vetít az elme;

valóság voltál, álom lettél ujra,

kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?

s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,

a hitvesem leszel, - remélem ujra

s az éber lét útjára visszahullva

tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -

csak messze vagy! Túl három vad határon.

S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?

A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,

bombázórajok húznak el felettem;

szemed kékjét csodáltam épp az égen,

de elborult s a bombák fönt a gépben

zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -

s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek

fölmértem s mégis eltalálok hozzád;

megjártam érted én a lélek hosszát,

s országok útjait; bíbor parázson,

ha kell, zuhanó lángok közt varázslom

majd át magam, de mégis visszatérek;

ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,

s a folytonos veszélyben, bajban élő

vad férfiak fegyvert s hatalmat érő

nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:

a 2 x 2 józansága hull rám.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,

ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,

s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,

s kihez vakon, némán is eltalálnék,

Radnóti Miklós - Levél a hitveshez

Magányos farkas

Hűvös, őszi szél lengi be Szöul városát. A városiak már megszokhatták ezt az időjárást, hiszen napok óta kénytelenek némileg melegebben öltözni. A rohanó világ azonban nem sokat változik.

Byun Baekhyun már órák óta nem mozdul otthona kényelmes bőrkanapéjáról. Valójában pozícióján sem változtatott ez idő alatt; könyökeit a kis dohányzóasztalon támasztja, bal kézfejét ökölbe szorítja, míg jobbját ráhelyezi összeszorított ujjaira, állát pedig a kezein pihenteti. Bár a huszonhét éves bankár kívülről nyugodtnak tűnik, szívében egy hurrikán tombol.

Mitévő legyen? - teszi fel magának a kérdést újra, de választ ez alkalommal sem kap. Tudja jól, az lenne a legokosabb döntés, ha eltűnne szerettei életéből, de a mérhetetlen szeretet, melyet születésétől fogva magában hordoz, visszatartja döntése meghozásában. A baj csak az, hogy nem csupán pozitív dolgokat tart magában.

Ahogy kinéz az ablakon, s meglátja a lemenő Nap sugarait, ereiben megfagy bíborvörösnél is sötétebb vére. Vérnyomása az egekbe szökik, amint eszébe jut a változás, melyet ez a napszak magával vonz. A pánik fokozatosan keríti hatalmába minden idegsejtjét, elborítva tudatát.

Végtagjain kezdi először érezni a változást, s ekkor már nem habozik; minden holmiját egy utazótáskába dobálja, némi tisztálkodó szerrel, étellel és pénzzel együtt. Mielőtt bezárná a táskát, egy nagy mappát helyez személyes tárgyai tetejére. Tudja jól, hogy felesége negyed óra múlva ér haza, így nem tartózkodik tovább a lakásban. Az utcára szalad, ahol felszáll az épp beálló buszra. A közlekedési eszköz kiviszi a fővárosból, Busan felé tartva. Ő azonban nem utazik eddig; amint a következő buszmegállóban, távolról meglát egy erdőt, leugrik a járműről.

Vastag pulóvere alatt már érzi a megnyúlt szőrszálakat, melyek kissé sem nyújtanak kellemes érzést neki. Sietve szedi lábait a faágak között, hiszen tudja, csak emberi mivoltában találhat magának szállást. Ha bekövetkezik az átalakulás, képtelen lesz ép elmével gondolkodni, nem, hogy még alvóhelyet keressen.

A Nap sugarai már alig láthatóak a horizonton - pedig az éltető égitest lenne Baekhyun egyetlen mentsvára. Egy pillanatra megáll; tényleg muszáj ezt tennie? Egyértelműen igen, hiszen ilyen állapotban nem maradhat a társadalom oszlopos tagja. Az emberek tömege még nem is hiányozna neki, csak egyetlen ember: Hwan YeJin. A nő, akivel három éve összekötötték életüket. Az egyetlen emberi lény, akit manapság a közelébe engedett. A személy, akit mindennél és mindenkinél jobban szeret, s szeretni is fog - vallja ezt saját maga.

Eközben a szöuli lakásban, melyet Baekhyun minden előjel nélkül hátrahagyott, egy huszonhat éves ápolónő rohan fel-alá. Hwan YeJin alig várta, hogy hazaérve férje karjaiba hullhasson, de sehol sem találja élete párját. Átkutatott mindent, s a férfi holmijai szinte mindenhonnan eltűntek. Igazából egyetlen egy dolgot hagyott az apartmanban: a mobilját, melyen YeJin elérhetné. Sehol egy cetli, sehol egy cím, ami alapján kereshetné házastársát.

Hívja a rendőrséget? Bizonyára nem foglalkoznának az üggyel, feltételezve, Baekhyun magától csomagolt össze, s szívódott fel.

Vagy szóljon az eltűnt családjának? Nem… A szülők valószínűleg azon nyomban Szöulban teremnének, s YeJint okolnák az eltűnés miatt.

Mi van, ha tényleg magától ment el? Valami nem ment volna olyan jól a házasságukban, ahogy azt YeJin gondolta? Esetleg talált helyette valaki mást?

Tény és való, Baekhyun mostanában furán viselkedett. Bezárkózott a hálóba vagy épp a fürdőbe. Szinte minden nap valami húst kért vacsorára, holott előtte kéthetente hétvégén volt szokás húst rakni az asztalra. Valósággal ölni tudott volna a szemeivel, amikor meglátta a szomszéd minden lében kanál macskáját. Nem is beszélve az állandóan viszkető tagjairól.

De ez teljesen összefüggéstelen. Hogy jönne a bezárkózáshoz egy macska? Vagy a vakarózáshoz a húsevés? Bizonyára csupán néhány véletlen egybeesés.

Baekhyun mindig azt hajtogatta, a kapcsolatukat tekintve YeJin mindig számítson az ösztöneire. Ezek a bizonyos ösztönök pedig egyáltalán nem azt súgták, hogy baj van. Valami belülről azt sugallja neki, maradjon nyugodt és várjon. De lehetséges ez egy ilyen helyzetben? Ha az is, talán nincs a megvalósításánál nehezebb dolog.

Három napnyi szenvedés… Vajon kinek volt rosszabb? A száműzetettnek, ki semmit sem tudathatott szeretteivel, vagy az aggódó feleségé, aki semmit sem tudott szerelméről? Mi vethet véget ennek a szenvedésnek, ha a köztük lévő távolság nem szűnhet meg? Egy híd, mellyel átszelik a köztük keletkezett szakadékot, s lelkeiket közel tartják egymáshoz. Erre a célra pedig a legjobb egy kézzel írott, szívből szóló levél.

„Drága YeJin,
Tudom, hogy az elmúlt napokban rengeteg kétségbe, aggodalomba sodortalak, de semmi okod megkérdőjelezni a biztonságom. Egyelőre nem tudathatom veled, hol vagyok, s miért jöttem ide, de hidd el, semmi baj. Pár hónap múlva visszatérek Hozzád és minden olyan lesz, mint régen. De most még muszáj itt lennem, távol mindentől és mindenkitől. Kérlek, bízz bennem.
(…)
Hamarosan újra írok. Ne feledj el,
Baekhyun”

Ennyi elég, hogy YeJin megnyugodjon. Nincs szüksége többre, nem zavarja, hogy cím híján válaszolni sem tud férjének; az a fontos, hogy épségben van és vissza fog jönni.

A különös sorok azonban megannyi kérdést vetnek fel benne. Hol is lehet pontosan? Mi ez az ok, amiről Baekhyun nem beszélhet? Mennyi lesz pontosan az a pár hónap? Vajon tényleg ugyanolyan lesz minden, mint azelőtt?

Ezekre a kérdésekre azonban nem kaphat választ. Baekhyun nélkül nem.

Az erdei kis kuckóban egy lenőtt hajú, piszkos férfi ül a korhadó asztalnál. Előtte hever egy nyitott mappa, tele papírokkal és néhány golyóstollal. Bőszen írja a hangulokat az előtte elhelyezett papírlapra. Minden harmadik nap ezt teszi, majd megmosakszik, egy régi ollóval levágja haját, majd másnap besétál a közeli kis faluba, hogy feladja levelét. Így telnek Baekhyun mindennapjai. Néha bevásárol a kis településen, így azután napokig kényelmesen elél az erdő mélyén.

Társasága sincs, így egész nap egyetlen személyen elmélkedik. Akárcsak a régi kor költőinek, neki is szinte rögeszméjévé vált szerelme. A nap tizenhárom órájában csak hitvese arcát látja, tizenegy megmaradt órájában pedig csak a fekete-fehér erdőt.

Ma is, mint mindig, bizsergető érzést kelt végtagjaiban szőrszálai kiserkenése. Nem is vár tovább, leteszi tollát, s kilép a viskóból. Hogy ne kelljen végigszenvednie a természetes átalakulás gyenge, mégis hosszantartó fájdalmát, önakaratával irányítja a folyamatot, így egy erős, mégis pillanatnyi fájdalomérzet után máris állati formában, négy mancson járhatja az erdő sűrűjét.

Ebben az állapotban nem kalandozhatnak gondolatai az otthon melege felé: koncentrálnia kell a túlélésre. Nem engedheti meg magának, hogy más farkasok meglássák. S ami a legfontosabb: nem mehet emberek közelébe, nehogy megkívánja azt, mely teljesen eltaszítaná Őt a normális élet reményétől.

Céltalanul, mégis odafigyelve bolyong az erdőben, míg az éjszaka sötét leple felszívódni nem látszik. Amint a nap első sugarai elérik szőrrel borított bőrét, visszasiet átmeneti lakhelyéhez. Sajnos az esti transzformációval szemben a visszaalakulást nem tudja felgyorsítani; kénytelen tűrni, ahogy minden egyes szőrszál visszahatol bőre alsóbb rétegeibe, ahogy szemfogai visszazsugorodnak eredeti állapotukba.

Már csak pár lépés választja el jelenlegi otthonától, amikor ismerős alakot lát meg annak ajtajában.
- Chanyeol! - szólítja meg barátját. - Régen láttalak. Hogy találtál rám?
- Hogy őszinte legyek, ilyen szaglással már kilométerekről bűzlesz - legyez orra előtt a fiatalabb.
- Mi járatban erre? Csak nem hiányoztam? - vigyorodik el lelkesen a száműzött farkas.
- Hogyne, hogyne… - forgatja meg íriszeit a magasabb. - Vendéget hoztam hozzád. Inkább menjünk be - int fejével a korhadozó faajtó felé. Baekhyunnak nem is kell több, kíváncsisága azonnal a ház belsejébe tereli. Asztalánál egy számára ismeretlen, mégis láthatóan barátságos férfi ül, aki beérkezésükkor azonnal feláll.
- Byun Baekhyun? - nyújtja kézfejét az említett felé. Az megragadja, mielőtt bólintana egyet. Kérdő tekintetének engedelmeskedve az idegen folytatja monológját. - Kim Joonmyeon vagyok, amolyan falkavezér. Chanyeol mesélte a minap, hogy nem szereted a farkas létet és vissza szeretnél térni a normális életedhez.
- Ez így igaz - bólint rá az újonc. - Már megalapoztam mindent, boldog életem volt, aztán… jött ez az egész. Van rá mód, hogy teljesen visszatérjek az emberek közé? - csillan fel szemében a remény szikrája. - Azt tudom, hogy nem ehetek embert, és ezt be is tartottam. De bizonyára nem csak ennyiből áll a visszaalakulásom záloga.
- Valóban. Ha két hónapig nem támadsz emberre, ezáltal visszafojtod az ösztöneidet, majd párbajban legyőzöd egy beavatott falkatagunkat, kötelességem elvinni téged a Folyóhoz. Ott visszaváltozol teljes emberré. Azonban, ha a két hónap alatt megtámadsz egy embert, vagy a párbajban alul maradsz, örökké a falkánk tagja kell, hogy legyél.

Baekhyun megdöbben a hallottakon. Verekednie kell… egy másik farkassal? Mi lesz, ha alulmarad? Hogy tér vissza YeJinhez? - eme gondolatokat egy fejrázással űzi ki szürkeállományából.
- Rendben. Menni fog - válaszolja végül határozottan. - Bármit megteszek, hogy visszacsinálhassam ezt az egészet.
- Akkor én el is végeztem a feladatom egy időre. Most rajtad áll a sorsod. Ha türtőzteted magad, már csak egy apró lépés lesz hátra a sikerig. Kitartás - veregeti vállon, majd kisétál a viskóból, egyedül hagyva a két barátot.
- Hiányzik, mi? - kíváncsiskodik Chanyeol. - Már fél hónapja nem láttad.
- Ne is emlékeztess… Ez borzalmas… De már olyan erős volt ez a valami, ami bennem van, hogy nem tudtam visszafogni az átalakulást. Szerinted mit szólt volna, ha belép a lakásba és helyettem egy vonyító farkast lát? Érte végig kell csinálnom ezt az egészet.

„Drága YeJin,
Kezdem kilátástalannak érezni helyzetemet. Hosszú és rögös még az út, mire eljuthatok hozzád. A sikeremre semmi biztosíték nincs, csupán te vagy az én reménysugaram, a fény ennek a hosszú alagútnak a végén. Remélem, még mindig ugyanolyan érzésekkel gondolsz rám, mint én Rád minden áldott nap.
Öt hét múlva minden eldől.
(…)
Kérlek, továbbra is bízz a képességeimben és gondolj rám. Mindent meg fogok tenni Érted, Értünk, a Kapcsolatunkért.
Ölel és csókol,
Baekhyun”

Újabb levél érkezik a fővárosi lakásba. YeJin szívét minden alkalomban egyszerre melengetik és félemlítik meg Baekhyun sorai. Minden egyes levél után egyre jobban aggódik hitveséért. S egyre jobban retteg a viszontlátástól.

Egy keserű hónap. A falevelek fokozatosan sárgulnak, majd barnulnak meg, míg végül elhagyják eddig otthonukként szolgáló öreg fáikat. Baekhyun már napok óta nem szemlélhette meg a festői tárgyat, hiszen emberi formájában átmeneti ágyát nyomja, ragadozó természetében pedig nyüszít a fájdalomtól.

Nem meglepő, ha a városi lét után valaki újra az erdőbe, a rideg természetbe kerül: szervezete nem úgy alkalmazkodik, ahogy azt tulajdonosa elvárná. Teste óráról órára gyengébb, érzékszervei sem szolgálják olyan bőszen, mint egészségesen. Pedig már csak két nap van a nagy párbajig.

Mint megtudta, egy Kyungsoo nevű farkassal kell megmérkőznie, aki köztudottan a falka egyik legerősebb tagja. Így, legyengülve valószínűleg annyi esélye sem lesz a tanult állat ellen, mint fitt, egészséges minőségében.

De YeJin miatt küzd. Miatta megpróbál nem egész nap az őt elért nyavalyára gondolni. Próbál minél hamarabb meggyógyulni, de úgy tűnik, az idő nem az Ő pártját fogja. Sajnos egyre csak rohan és telik, egy pillanatot sem hagyva a betegnek ereje összegyűjtésére.

A csata napja. Az egész falka az erdei tisztásra gyűlik, hogy szemtanúi lehessenek a nagy viadalnak. Ahogy feltűnik Kyungsoo harcra kész alakja, a közönség egyre kíváncsiabb: kivel kellhet megküzdenie?

Az egész tömeg döbbenetére azonban nem egy mindenre elszánt, győzni akaró farkas fut be a kör közepére. Ez az egyed kifáradt, szabályosan vonszolja magát; de bármit megtenne, hogy győzzön.

Az összecsapást Joonmyeon indítja, aki a továbbiakban első sorból nézi a történteket. Baekhyun elszántan támad, de éles karmolásra és hangos vonyításra tett kísérlete mindössze egy mancslendítésben és elhaló nyüszítésben teljesedik ki. Kyungsoonak nem is kell több.

A kisebb termetű ráveti magát a gyenge példányra, s foggal-karommal mutatja meg, tényleg Ő az erősebb. Baekhyun erőtlenül, véresen hullik az elszáradt levelek közé, a tömeg pedig elégedetlenül szétszéled. Egyedül Chanyeol marad a szenvedő mellett, s segíti fel. Hátára veszi a sérültet és meg sem áll vele a fatákolmányig. Nem sokat kell várniuk, hogy újra emberré alakuljanak.
- Veszítettem, Chanyeol… - közli a nyilvánvalót gyászos hangon. - Soha többé nem láthatom YeJint. Hogy éljek így tovább?
- Miért nem hívod ide Őt? - veti fel az ötletet lelkesen. Hogy nyomatékot adjon, folytatja érvelését. - Ő biztosan elfogadna így is, hiszen szeret. Már neki is halálosan hiányozhatsz, bizonyára szívesen meglátogatna.
- Ez életed első jó felvetése - jelenik meg gúnyos vigyor az idősebb arcán. - Máris megírom neki, te pedig mehetsz is a falusi postára feladni.

„Drága Yejin,
Sajnos megbuktam. Mindent elkövettem, hogy kiszabaduljak ebből a végzetes fogságból, de egy betegség legyőzött, s így én sem kerekedhettem ellenfelem fölé. Soha többé nem juthatok haza, de már nem bírom tovább a látványod nélkül. Ráadásul titkomat is képtelen vagyok tovább magamban tartani. Kérlek, ha még szeretsz, gyere el hozzám a Myeongdo falu melletti erdő közepén álló faházba. Ha esetleg már kiveszett belőled a szeretet, lemondó válaszod a myeongdoi élelmiszerbolt címére várom, az eladó tudja, ki vagyok - részben. Remélem, ez nem következett be.
Örökké szeretlek,
Baekhyun”

Amint az utolsó írásjelet is papírra veti, borítékba helyezi a levelet, s már útnak is indítja Chanyeolt. Nem bír várni párja érkezésére. Úgy érzi, muszáj készülnie valamivel, de tudja, semmivel sem képes. Ha egészséges is lenne, az erdő közepén nem tud ennél nagyobb meglepetéssel előhozakodni.

Nap, mint nap Chanyeol sétál be a városba gyengélkedő barátja helyett. S minden nap megnyugtató, mégis türelmetlenséget kiváltó válasszal érkezik vissza: nem jött levél.

Az ötödik napon azonban tovább tartózkodik a kis faluban, mint máskor. Baekhyun szívét izgatottság árasztja el; bizonyára megérkezett YeJin, és Chanyeol találkozott vele.
- Nem fogsz örülni - sétál be az erődítménybe a fiú, majd a beteg ágyára dob egy borítékot. Szöulból jött, de sem a cím, sem az írásmód nem YeJiné, ez rögtön feltűnik a magányos farkasnak.

„Kedves Baekhyun,
Mivel fogalmunk sem volt, merre vagy, nem tudtunk értesíteni a tragédiáról.
YeJin rettenetesen aggódott érted. Szeretett, mindennél jobban. A saját életénél is jobban. Búcsúlevelét, melyet leginkább neked címzett, mellékelem.
Vigyázz magadra, s ne engedd el YeJint,
YeJin édesanyja”

„Drága családom, imádott Baekhyunom,
Már egy hónapja vívódom. Férjem szó nélkül eltűnt, én pedig megannyi valótlan képzettel ostoroztam magam. Munkámra annyira nem tudtam koncentrálni, hogy kirúgtak. De ezt nem mertem elmondani senkinek. Házastársam pedig nem volt mellettem, hogy ezt megosszam vele. Hogy közösen oldjuk meg a problémáinkat, mint régen. Mert Ő már nem bízott bennem. Tisztában vagyok vele, valami nagy baj történt, de nem mondja el nekem. Rejtőzik, titkolózik, s én ezt már nem bírom tovább. Áldott állapotba kerültem, s tisztában vagyok vele, egyedül, az édesapja nélkül képtelen leszek gyermekünket felnevelni. Így végül erre a döntésre jutottam. Jobb lesz így mindenkinek. Ti nem szenvedtek miattam, s én sem szenvedek mások miatt.
Ég veletek. Kérlek, ne haragudjatok rám e tettemért.
Mindig szeretni foglak titeket,
YeJin”

A papír hirtelen összegyűrődik, s elrepül. Baekhyun képtelen fékezni indulatait. Agya nem fogadja be ezt a megrázó információt. Yejin, akiért eddig küzdött, nincs többé.

Chanyeol hiába próbálja nyugtatni, az idősebb nem hall semmit és senkit. Nem lát semmit és senkit. Csak a düh az, ami most szemei előtt lebeg. Dühös. Dühös magára. Dühös a betegségére. Dühös a világra.

Mert a világ, melyet eddig YeJin jelentett neki, nincs többé. Nincs már más, csak az egyedüllét, a bűntudat, s a végeláthatatlan magány.