1. forduló - Niki

Név: Niki

Cím: Hamis szerelem

Szereplők: Chanyeol, Baekhyun, Chen

Szavak száma: 810

Műfaj: angst

Figyelmeztetés: egy csöppnyi yaoi, de semmi 18+!, szereplő halála

Megjegyzés: ajánlom hozzá a Miracle In December c. számot :)

Leírás: Baekhyun és Chanyeol már 5 éve együtt voltak, de egy váratlan pillanatban Baekhyun elhagyja Chanyeolt. Pár hónappal később ismét találkoznak, ám beszélgetésük nem éppen fényesre sikerül, így rá néhány nappal Chanyeol végzetes döntésre szánja el magát.

A vers, ami megihletett:

Hogy mi jut az eszembe?

Te kérdezed, és mintha vád lenne,

Haboznak számban;

- hánynom kell -

Ezek nem azok a szavak, amiket érdemelned kell.

Akár a Gangesz nagymosáskor,

Mocsoktól bűzlik minden,

Amit neked mondanék rólad

Így megilletődve hirtelen.

Imádtam, ahogy néztél,

Imádtam, ahogy csókoltál,

Kívántam, ahogy éreztél,

Hogy benned magam-téged láttál.

Mindened kellett!

Mindened akartam!

Mint egy pusztító vihar,

Ami jön, rombol, és végül itt hagy.

Mi vagy??? Kérdezd!

Emlékem, abból építkező,

Még ma is bőszen égő,

Vöröslő tüzem;

Amit esténként másokba lehelek.

Megleszek.

Csak ennyi.

Hogy mondhatnám el neked,

Hogy örök hiányod még most is

És mindig bennem lüktet.

Hamis szerelem

Fájdalmam 3 hónappal ezelőtt kezdődött, mikor is életem értelme csak úgy egyszerűen kilépett életemből. Nem szólt semmit, nem tett utalást arra, hogy már nem szeret, egyszerűen csak egyik a napról a másikra elment.

Baekhyunnal 5 éve voltunk már együtt. Nagyon szerettük egymást – végül kiderült, hogy ez csak egyoldalú volt -, lassan már azt terveztem, hogy megkérem a kezét. Szüleim imádták a folyamatosan vidám babaarcát. Az viszont csak én tudtam, hogy az ágyban milyen férfias is tud lenni. Imádtam minden mozdulatát, ahogy beszélt, ahogy nézett, csókolt. Tényleg azt hittem, hogy viszontszeret.

„Imádtam, ahogy néztél,

Imádtam, ahogy csókoltál,

Kívántam, ahogy éreztél…

Mindened kellett!

Mindened akartam!”

Egyik nap a kis kávézóból jöttem ki, ahol dolgoztam, majd utamat sietősen hazafelé vettem, hogy minél hamarabb szerelmemmel legyek. Boldogan trappoltam fel a 3. emeleti kis lakásunkba, és már mosolyogva raktam a kulcsot a zárba, de kicsit meglepődtem, mikor beléptem a lakásba és nem várt rám mosolyogva Baek, mint ahogy szokott. Benéztem a konyhába, a szobánkba, még a szekrénye is, de sehol sem találtam. Telefonomért nyúltam és már tárcsáztam is Baekhyun számát, de nem vette fel. Még egyszer végigfutottam a lakáson, de akkor sem találtam. Majd a konyhaasztalon megláttam egy kis papír fecnit. Azonnal odarohantam és kezembe kapva a fecnit olvasni kezdtem.

„Kedves Chanyeol!

Sajnálom, hogy csak úgy eltűntem, de rá kellett jönnöm, már nem szeretlek. Találtam valaki mást, akivel úgy érzem, boldogabb vagyok.

Baekhyun”

Nem fogtam a szavak értelmét. Újra és újra elolvastam a pársoros üzenetet, majd mikor elérte agyamat a felfogás, a papír és a telefon i kiesett kezemből, én magam pedig a földre rogytam, és könnyeim akaratlanul is folyni kezdtek.

Ez már 3 hónapja volt. Azóta egyik lányt viszem ágyba a másik után, de senki iránt nem érzek olyan szerelmet, mint Baekhyun iránt. Mai napig siratom, ha visszagondolok rá, szinte zombiként élem napjaim, ha éppen nem egy csajt próbálok megfűzni. Pénteken már éppen a padlót sepregettem, mert ma én zártam, mikor az ajtó feletti csengő megszólalt, és egy vihorászó pár jött be.

- Már zárva vagyunk! – fordultam meg, de azonnal megdöbbentem, mikor megláttam, kik állnak előttem. Baekhyun és az új barátja voltak azok.

- Cha- Chanyeol… -hebegett Baek. Hangja hallatán nagyot dobbant a szívem, hisz olyan rég hallottam gyönyörűen csengő hangját.

- Szívem! Ismeritek egymást? – szólalt meg a számomra ismeretlen srác.

- Jongdae, várj meg kint, légy szíves!

A fiú szó nélkül kiment, én pedig egyedül maradtam volt párommal.

- Chanyeol..

- Meg ne szólalj! Menj el Baekhyun!

- Chanyeol, kérlek! Beszéljünk!

- Mégis miről? Hogy egész végig csak hazudtál nekem? Hogy végig megcsaltál?... Mégis mióta vagytok együtt?

- 2 éve.

-M..mi? – teljesen elhűltem válasza hallatán. Ez nem lehet.

- Sajnálom…

- Ne merd ezt mondani! Egész végig az orromnál fogva vezettél! – a düh egész testemet átjárta. Pár lépéssel Baek előtt teremtem és már emeltem fel kezem, hogy megüssem, de arca előtt megálltam. Nem voltam rá képes, hogy megüssem. Baek eddig csukott szemét kinyitotta és rám emelte tekintetét. Leengedtem kezem és a földet fixírozva próbáltam könnyeimet visszafojtani.

- Menj el. Nem akarlak látni!

- Chanyeol, mire gondolsz most? – értetlenül kaptam tekintetem a másikra. Most miért kérdezi ezt? A düh megint fellobbant szívem körül. Két szó jutott csak az eszembe: hánynom kell…

- Utállak! Gyűlöllek! Hánynom kell tőled! Undorító vagy! – szinte köptem a szavakat. – Utállak, megvetlek! Mégis… mégis tudom, hogy legbelül nem ezeket érzem!

A mondat végét szinte suttogtam.

- Chanyeol, jól vagy?

- Jól leszek! De most már menj el! Ne keserítsd meg még jobban az életem! – nem mondhattam neki, hogy még mindig szeretem és mennyire érzem hiányát.

Baekhyun még egyszer megfogta kezem és egy lágy csókot nyomott arcomra, majd lassan kilépett a kávézóból, és egyben az életemből is. Lábam összecsuklott alattam, így nagy koppanással ért földet térdem. Elvesztem, nem tudtam mit tehetnék. Könnyeim újra eleredtek, én meg csak hagytam, hogy szememből kiindulva földet érve eltűnjenek, mint megannyi esőcsepp.

Nem tudom, mióta ülhettem már ott, de fejem már fájt, szemem fel volt dagadva. Ekkor hirtelen olyan ötletem támadt, hogy még magam is meglepődtem ezen. Nem akartam elhinni, hogy ennyire nagy késztetést érzek ennek a gondolatnak a megvalósítására.

Mikor már nem folytak a könnyeim, felálltam helyemről és a boltot becsukva lassan hazakullogtam.

Napok óta egy gondolat követ mindenhova, és a késztetés egyre nagyobb lett. Próbáltam elnyomni, de rá kellett jöjjek, hogy ez nem fog menni. Szombat délután a kanapémon ülve gondolkoztam, mikor rájöttem, hogy Baekhyun nélkül már nem leszek olyan, mint régen voltam. Azóta egyszer sem mosolyogtam, szüleimnek is csak annyit mondtam, hogy már nem vagyunk együtt. Ezért engedve a gondolat kísértésének felpattanva a kanapéról indultam meg célom felé senkit és semmit nem érzékelve. A lift lassan haladt a megfelelő szint felé, viszont szívem éppen ellenkezőleg kezdett egyre gyorsabb tempóra váltani. Ezek az utolsó pillanatok… Ezután nem lesz több fájdalom, csak örök nyugalom. Szeretlek Baekhyun!

Ezzel az utolsó gondolattal léptem le a 10 emeletes ház tetejéről…

Ekkor volt December 6.-a… az évfordulónk napja.