1. forduló - Manófül

Név: Manófül

Cím: Azok a szemek

Szereplők: Xiumin, picit megjelenik Kyungsoo, Tao, Kai, Sehun és Luhan 8utóbbi négy inkább csak említés szintjén), valamint egy OC, de szontén csak említés szintjén

Szavak száma: 679

Műfaj: kicsit angst, romantika, meg talán fluff (Xiumin nyálas kis pasi ebnne)

Figyelmeztetések: nem igazán van, talán egy kis klisés elmélkedés

Leírás: Vannak találkozások, amik felborítják egy ember mindennapjait.

Megjegyzések: Ez valahogy kikívánkozott. Inkább láttam magam előtt a jelentet, ahogy ül a fotelban, szóval lehet majd lerajzolom. Remélem azért a klisés szerelmes cukifiú részt leszámítva olvasható.

A vers:

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd

Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most

Hozzám talált, s szememben célhoz ért,

S boldogan hal meg, amíg rácsukom

Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a

Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon

Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

Azok a szemek

Az esti lámpák remegő fényében egy alak sétált. Néha tekintete fel-felsiklott a csillagokra és elrévedve szemlélte őket. Egy pillanatra meg is állt és gondolataiba mélyedve egy apró mosoly kúszott fel arcára. Tovább folytatta útját és elhagyva a csendes kis utcákat útja egy forgalmasabb, hangosabb úton vezetett. Még néhány kanyar és megérkezett a lakásához, melyet tizenegy másik fiatallal osztott meg. Ahogy haladt a fanoknak épp nem nevezhető zaklatóik mellett tekintete egy meleg barna szempárt fürkészett, de sajnos nem találta.

Egy jeges fuvallat rázta föl bambulásából és a fagyos őszi időből besietett a házba. Abban reménykedett, hogy bandatársai már aludni fognak, de ez hiú ábránd volt. A fiatalok még a tv előtt ültek és valami horror-szerűséget nézhettek, Tao kisebb sikolyaiból ítélve. Bár nem lehetett túl izgalmas, mivel Jongin már el is aludt. Sehun pedig leginkább csak nevetgélt magában.

A konyhába lépve Kyungsoo-ba ütközött, aki rögtön rá is pillantott nagy, kérdő szemeivel:

- Újabb keresőútra mentél Minseok bátyó? – közben egy pohár meleg kakaót nyújtott a másik felé.

- Haha, most csak sétálni mentem, de nagyon elkezdett fújni a szél – elfogadta a meleg italt és nekidőlt a pultnak – Szerinted… - nem tudta befejezni.

- Ez csak rád tartozik – azzal Kyungsoo megfogta a korábban összekészített éjjeli nasit és még két kakaót és bement a szobájába. Chanyeol biztos éhes volt.

„Csak rám tartozik…” Ezen agyalt még tovább picit és elindult ő is a szobák felé. Luhanhoz csak bekukkantott, de barátja már aludt. Lehet nem Kyungsoo a legközelibb barátja a tagok közül, de Ő most így hirtelen lehet örült volna, ha valakivel beszélhet a kis „keresőútjairól”. Valahol mélyen tudta, hogy butaság az egész és még egy „bolond vagy, hagyd már végre abba” is jobban esett volna neki, mint az érdektelenség, amit kapott.

A szobájában megfogta a külön pokrócát és beült az ablak melletti fotelba. Mivel a menedzser nem igazán aludt vele, így a fölösleges ágy helyére kapott egy fotelt. Mint igencsak sok más éjjelen, most is beleült és az ablakon át a csillagokat nézte tovább. Sokszor korholta magát buta és a többiek szerint kislányos gondolataiért, de egyszerűen nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valahol, nem tudja hol, milyen messze, vagy közel, de egy szép, meleg barna szemű lány is épp rá gondol, és épp rá vár.

Mint minden más sétával töltött este után, most is visszaemlékezett az egyetlen találkozásukra. Esett az eső és együtt futottak be egy eresz alá. Ha nem lett volna ott, azt hiszi egy klisé sztori, de ott volt. Együtt várták a nyári zápor végét és minden butaságon nevetgélve ütötték el az időt. Nem kérdezte meg a nevét, nem emlékszik mi volt rajta. Több hónap távlatából már az arca is alig derenget, de a szemeit minden este látta maga előtt.

Jobban összehúzta magán a takarót. Akárhányszor ült le a lányra gondolva, kirázta a hideg és az ujjai fagyosak lettek.

A házuk körül álló lányok közt is már csak megszokásból kereste, mivel tudta hogy szereti az Exo-t. Tudta, hogy sosem lesz köztük, de a megszokás, az megszokás.

Azon az esős napon egy kávézóhoz közel álltak. Talán holnap újra elnéz oda. Reggel ott kezd és… És hátha? Nem mintha azóta ne ment volna oda vagy százszor.

A fotelben aludt el és reggelre mindene fájt. A gyors, frissítő zuhany után felöltözött és nekiindult. A tegnapi fagyos szélnek már nyoma sem volt. Kicsit furcsállta is, hogy október végén ennyire sütne a nap.

Odaért a kávézóhoz. A pultos lány, csak egy megértő mosolyt küldött felé és már adta is ki a szokásos erős kávéját. Szétnézett közben, de persze sehol nem látta a lányt. Fizetett és el is indult vissza. Ma mennie kell táncpróbára és este interjút is adnak.

Kilépett az ajtón. Egy gyönyörű barna szemű lány állt előtte mosolyogva. Ő pedig beette a látványt szemeivel. A lány arcának vonásait, a hajának esését, az alakját, mindent. Visszahőkölt hirtelenjében és beverte a hátát a kilincsbe.

Arra ébredt, hogy fáj a háta. Nem alvásra találták ki azt a fotelt. Ahogy ránézett a telefonjára még csak hajnali kettő volt. Átmászott az ágyába és nyugodt mosollyal az arcán aludt tovább. Hát mégis emlékszik a lány arcára. Így még a szemei is szebbnek tűntek.