Név: Yumin
Cím: Hópelyhes karácsony
Szereplők:
Xiumin
Luhan
Yoona
(Csak megemlítés szintjén)
Yun
Hee (Original Character)
Szavak
száma: 2999
Műfaja: fantasy, dráma
Figyelmeztetések: Kétféle nézőpontból írott,
szereplők halála
Leírás: Két fiatal egymásra talál a tél
iránti szeretetük miatt. Szerelmük lassan kezd kibontakozni, nem mutatják ki
egymásnak. Azonban mikor eljön az idő bevallják egymásnak érzéseiket. Azonban
már túl késő. A fiú halála után a lány magába roskad. De szerelmük oly erős,
hogy a halál sem szabhat neki gátat. Végül örökké együtt lehetnek egy szebb és
egy jobb világban.
Megjegyzések: Írás során különféle dalokat
hallgattam, hogy jobban beletudjam élni magamat az írásba. Azért hogy
számotokra is átélhetőbb legyen a történet leírom a dalok címét és ha van
kedvetek hozzá keressetek rá, hallgassátok meg őket olvasás közben.
A
választott versem:
Karácsonyi
mese
Vékony
zúzmarával borított holt erdőn
szélvihar
karjában sétál a zordon fagy.
Széjjeltekint
fázva, magányos szívében
elcsitul
a tájat dermesztő harag.
Befagyott
folyókon kék jégréteg
csillan.
Játszi
halak űznek ezüst léptű táncot.
Magas
hegyvidéken, csillagfényes éjen,
hópelyhek
borítják be a világot.
Messziről
világít kis szobánk ablaka,
hozzám
csalja végül a leselkedő fagyot.
Kinézek.
Rám kacsint. Ajándékul nékem
tiszta
üvegemen jégvirágot
hagyott.
Most
a téli ablak ezer színben játszik.
Elvarázsol
minket pompázatos fénye.
Ünnepünk
estéjén szeretet virágzik,
hálás
imám csendül: együtt vagyunk végre!
Hópelyhes karácsony
*Xiumin pov.:
- Sziasztok! Ne felejtsétek el, hogy közeleg
a karácsony! Ez alkalomból pedig az iskola süteménysütő versenyt fog rendezni
az osztályok között. Hajrá! Hajrá! Hozzátok ki magatokból a legjobbat! A suli
híreit hallhattátok Xiumintól, azaz tőlem. További szép napot! - kapcsoltam ki
a mikrofont unottan.
Fú! De elegem van az ilyenekből! A tanárok
mindig velem mondatják be az idióta közleményeiket, és ezt már nagyon unom. Na,
de nem panaszkodok itt. Elvégre is három hét múlva karácsony... Hogy miért nem
ugrálok örömömben? Egyszerű! Nem bírom ezt az ünnepet. Mindenki csak az
ajándékok miatt várja ezt a napot. A lényegét már el is felejtették. De ez csak
az egyik problémám ezzel! A másik az, hogy ilyenkor a szerelmespárok a
szokásosnál is jobban „össze vannak nőve”. Bár meglehet, ezt csak azért nézem
ilyen rossz szemmel, mert nekem nincs barátnőm. És valószínűleg nem is lesz.
Nekem az idei karácsony a véget jelenti. Az okát nem árulhatom el...
Fogalmazzunk úgy, hogy nem tartozom ide.
- Hé! Xiumin! - kiáltott rám Luhan a folyosó
végéről.
- Mi az? - kiáltottam neki vissza.
Erre nem válaszolt semmit, csak odafutott
hozzám.
- Igazán megvárhattál volna a terem előtt! -
durcáskodott.
- Nem tehetek róla! Mennem kellett, tudod
jól! - hunytam le szemeimet miközben nagyot sóhajtottam.
- Jó. Tudom... De akkor is!- csattant fel
megint. - Pont ilyen fontos pillanatokban tudsz te is eltűnni! - forgatta meg
szemeit.
- Miért? Mi történt? - néztem rá kérdően.
- Lett partnerem a karácsonyi bálra!
Szerinted ki lett az?
- Nem tudom. Szerinted látnok vagyok?
- Yah! Ne legyél már ilyen méregzsák! - ütött
vállamba. - Amúgy meg Yoonát hívtam el végül. - vigyorgott elégedetten. - Te
kit hívtál el?
- Senkit. Totál kiment a bál a fejemből.
Lehet, hogy el se megyek. - vontam meg vállamat. - Ez egy baromság.
- Hogy mondhatsz ilyet? - szörnyülködött a
barátom. - Azonnal találnunk kell neked egy partnert!
- Nem kell, kösz! Tudod, nem szeretem, ha rám
erőltetnek valamit, ez esetben valakit.
- Jól van... - szontyolodott el. - Nem
erőltetek semmit se...
Lassan elindultunk vissza a termünkbe.
Átvészeltünk még vagy négy órát, és vége lett a napnak.
- Sajnálom, hogy megzavartalak. - nyögtem ki
végül szánalmas arccal nagy nehezen.
- Nem gond... Már menni készültem. –
tekintete megejtő volt, és elindult felém, mire a szívem a torkomban dobogott.
- Ne! Ne menj! - fogtam meg a csuklóját. -
Énekelj még nekem! Kérlek.. - szóltam hozzá lágy hangon.
- Ha nagyon szeretnéd, nem látom akadályát. -
mosolyodott el bizonytalanul.
Elmentünk, leültünk egy kis padra, és ő ismét
elénekelte az előző dalt. Közelről láttam az arcát, így még elbűvölőbbnek
éreztem. A hangja, akárcsak egy angyalé. Egész lényével, finom vonásaival,
szépségével megfogott. Pedig valójában még csak nem is ismertem.
- Hahó! - nevetett fel a lány. - Már vége a
dalnak. Min merengsz ennyire? – tette füle mögé haját.
- Se-semmin. - vörösödtem el. - Amúgy hogy
hívnak? - néztem smaragdzöld íriszébe.
- Yun Heenek. - mosolyodott el. - És téged?
- Xiuminnak. - húzódott nekem is mosolyra a
szám, és kezet fogtunk.
Puha keze csak úgy ontotta magából a
melegséget, és valami nagy boldogság járt át belülről.
- Nem fázol? - néztem rá komolyan.
- Nem! - mosolygott még mindig. - Szeretem a
hideget. Pláne a havat!
- Azért inkább ne fázz meg! Odaadom a
kabátom. - vettem le az említett ruhadarabot, és hátára terítettem.
- És te? Nem fogsz megfázni? - nézett rám
nagy szemeivel.
- Vastag a pulcsim. Ne aggódj, nem lesz
bajom. - nyugtattam meg.
Még egy jó ideig beszélgettünk, és lassan úgy
éreztük, mintha ismernénk egymást, jobban, mint amennyire 30 perc alatt meg
lehet ismerni egymást.
- És miért vagy itt? Vagyis mit keresel a
tetőn ilyenkor? - kérdeztem meg azt, amit már az elejétől fogva tudni
szeretnék. *
* Yun
Hee pov:
Tanítás után
cuccaimat hátrahagyva az osztályteremben rohantam a tetőre. Ugyanis az
időjárási előrejelzések alapján ma fog leesni az első hó, amit persze látni
szeretnék. Imádom a havat! Olyan gyönyörű, amikor a hópelyhek lassan földet
érnek. Olyan szépen csillognak, mintha csak csillámpor hullna az égből.
Kiskorom óta tündéri varázslatnak tartom ezt a természeti jelenséget.
Csodálatos, megnyugtató és meghitt! A tél a kedvenc évszakom. Ma mégis hiába
vártam, hogy elkezdjen szálingózni a hó. Több mint 30 perce várok a csodára.
Unalmamban, hogy valamivel elüssem az időt, elkezdtem énekelni, és közben az
eget bámultam. Szinte könyörögtem a felhőknek, hogy hadd lássam a csodát végre.
De aztán hó helyett egy különös srác bukkant fel, Xiumin. Azonnal éreztem, hogy
kedves, és erről meg is bizonyosodtam.
- És miért vagy
itt? Vagyis mit keresel a tetőn ilyenkor? - kérdezte tőlem komoly hangon.
- A hó miatt... -
szomorodtam el. - Az időjósok azt mondták, ma fog lehullni az első. De nem volt
igazuk... Pedig pont azért jöttem fel a tetőre, hogy ne a tömegben, az
emberekkel teli utcákon kelljen gyönyörködnöm az aprócska hópihékben... Pedig
annyira szeretem nézni őket..
- Te tényleg nagyon
szereted a havat. - nevetett fel.
- Igen! Minden
jeges, fagyos dolgot szeretek. Ezért szeretem a telet. - adtam meg a
magyarázatot. - De hiába minden! Még nem láthatom .. – álltam fel a padról, és
visszaadtam neki kabátját. - Akkor szia Xiumin. Jó volt veled beszélgetni. -
battyogtam letörten a kijárathoz.
Alig léptem arrébb
pár lépést, Xiumin átkarolt hátulról, és befogta a szememet.
- Mi-mit csinálsz?
- hebegtem zavartan.
- Ugye nem látsz
semmit?
- Persze hogy nem!
És ez egy kicsit zavar...
- Ha tényleg
szereted a havazást, akkor el kell viselned. - nevetett fel. - Csak pár
másodperc! És három…. Kettő…. EGY!
Még nem vette le a
kezét, mikor én hirtelen az arcomra, a kezemre hulló hideg hópihéket éreztem.
- Ha-havazik? - kérdeztem
hitetlenkedve.
- Igen. Nézd meg a
saját szemeddel. - vette el végre a szemem elől kezeit, és tényleg havazott.
- Ezt... Ezt meg
mégis hogy? - fordultam Xiumin felé, akinek a haja ekkorra tele volt
hópihékkel. – Mindegy is! Köszönöm! - ugrottam a nyakába, és átöleltem.
- Igazán nincs mit.
De nekem most mennem kell. - mosolygott rám. - Vigyázz magadra! - ment az
ajtóhoz, és eltűnt.
Én még egy darabig
gyönyörködtem a hópihék varázslatos táncába, majd hazamentem. *
* Xiumin pov:
- Igazán nincs mit. De nekem most mennem
kell. - próbáltam meg mosolyogni. – Vigyázz magadra! - mondtam gyorsan, és el
is tűntem.
Nem szerettem volna csak így lelépni, de
muszáj volt. Ez az akcióm kissé megviselt. Hamar pihenésre volt szükségem, így
hazarohantam.
Másnapra szinte kutya bajom se volt. Az
iskolában minden ugyanolyan volt, mint azelőtt. Azt leszámítva, hogy most
mindent hó borított. A folyosókon sétálva kerestem Yun Heet. De nem találtam.
Mivel évfolyamtársak vagyunk, nehéz lenne összehangolni egy találkát. Viszont
szerencsémre volt egy fix pontunk, a tető. Órák után egyből odamentem.
Természetesen ma is ott volt. Majd azután és azután is. Aztán egyszer nem jött
többet. Az én szívem pedig egyre jobban fáj... Egyre jobban közeleg AZ a nap...
Fogalmam sincs róla, hogy mi történhetett Yun Heevel. De remélem neki nincs
semmi baja!
- Naaa? Végül eljössz a bálba? Van már párod?
- vigyorgott rám Luhan azzal a tipikus „tudod mire gondolok” fejével.
- Fuh! Hagyj már ezzel a zagyvasággal! Van
nagyobb gondom is! - morogtam rá a fogaim közül.
- Talán a miatt a lány miatt vagy ilyen,
akivel a tetőn szoktál találkozgatni?
- Te meg honnan tudsz erről? Nem is meséltem
neked róla!
- Ezért vagyok a barátod. - nyújtotta rám a
nyelvét. - Tudok rólad mindent.
- Azért én ezt nem mondanám. - nevettem el
magam.
Ó! Ha tudnál rólam mindent, akkor
megértenél..
- Lényegtelen! Az a lényeg, hogy tudok Yun
Heeről. Ő az egyetlen ember, aki annyira szereti a telet, mint te. Totál
összeillenétek. - nevette el magát.
- Össz…. Összeillünk? - vörösödtem el. – De
hát...
- Le se tagadhatod, hogy bejön a csaj! Olyan
szinten keresed a társaságát, hogy a többi lány féltékeny lett. - mutatott
néhány csajra.
- De ők egy kicsit se érdekelnek! Engem
csak... - tettem számra a kezem, mielőtt még kimondtam volna.
- Hahaha! Tudtam! Igazam van! Igaz? -
bökdöste a vállam. - A kis baozi szerelmes!
- Hagyjál már! - durcáskodtam, de a végén
csak elnevettem magam.
Én tényleg beleszerettem Yun Heebe.
Borzasztó lassan lett vége az óráimnak. A
folyosón sétáltam, amikor a takarítószertárból zokogás szűrődött ki.
- Hahó! - próbáltam meg kinyitni a kilincset,
de az nem nyílott. - Van itt valaki?
- Xiu... Xiumin? - hallottam meg Yun Hee
szipogó hangját.
- Yun Hee! - tapadtam az ajtóra. - Miért vagy
ide bezárva? Ki zárt ide be?
- Majd... elmondom. Csak engedj ki! Félek!
Nagyon félek! Kérlek, engedj ki! – sírt még az eddiginél is jobban.
- Persze! Azonnal jövök, csak elmegyek a
kulcsért! Kérlek, tarts ki!
Gyorsan lerohantam a lépcsőkön, és egy
takarítótól elkértem a szertár kulcsát. Amilyen gyorsan lejöttem, olyan sebesen
rohantam vissza.
- Itt vagyok! - mondtam Yun Heenek, hogy
megnyugodjon, de ő csak szipogott tovább. Annyira izgultam érte, hogy a zárba
törtem a kulcsot. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. De végül sikerült
betörnöm az ajtót. Amikor megpillantott, a karjaimba ugrott, és megállás nélkül
folytak a könnyei.
- Sajnálom! Sajnálom! - hajtogatta
egyfolytában.
- Shhh! Ne izgulj! Mi történt? – simogattam
meg.
- Fel akartam menni a tetőre, de azok a
lányok, akiknek bejössz, megfenyegettek. Mindennap bezártak ide vagy a vécébe..
- De ugye nem bántottak? - töröltem le
könnyeit.
- Nem..
- Ez biztos? - néztem rá kérdőn.
- Igen...
- Akkor miért sírtál?
- Mert más is közrejátszik...
Lassan megnyugtattam, és elmentünk a közeli
tóhoz. Fura, most teljesen megnyílt nekem. Elmesélte, hogy ötévesen elvesztette
a szüleit autóbalesetben, árvaházba került, majd örökbe fogadták, és folyton
bántják... Nem is tudtam, mit mondhatnék. Inkább csak próbáltam lenyugtatni és
megvigasztalni.
Azóta nagyjából egy hét telt el. Beszéltem
azokkal a lányokkal, akik megfenyegették Yun Heet, és azóta meg se környékezték
se őt, se engem. Mindennap kijártunk a kis tóhoz és sétáltunk a parkban. Egyre
közelebb kerültünk egymáshoz. Vagyis csak addig, amíg nem kaptam egy szerelmes
levelet, melyet ő is elolvasott. Nem tudom, mi üthetett bele. Az érzéseimről
meg nem tud semmit se. Luhan még mindig a bállal zaklat. Komolyan! Ma is úgy
felidegesített... Fuh! Tiszta agyrém… Egyre közeleg a bál, és vele együtt annak
is a napja, így egyre feszültebb vagyok. Mára megbeszéltem Yun Heeval, hogy
együtt ebédelünk majd. Így hát alig vártam az ebédszünetet. Gyorsan lefutottam
a kantinba, vettem kaját, és vártam a partneremre, aki nem sokkal utánam jött.
- Szóval megint kiakasztott Luhan. -
kuncogott Yun Hee.
- Igen. - morogtam az orrom alatt.
- Szerintem is hülyeség ez az egész bál... -
tologatta tányérjában a kaját.
- Szerinted miért hülyeség? Azt még megértem,
hogy én miért nem bírom. De te?!
Talán nem hívott senkise? - néztem csodálkozva.
- Nem erről van szó... Hanem arról, hogy nem
szeretem a báli ruhákat... Tudom, ide
még a koktélruhák is jók, de... Nem bírom
őket.. Meg még nem a megfelelő személy
hívott el.
- Oh... Értem... - kezdtem el enni.
Ezután kínos csend alakult ki. Végig csak
kattogott az agyam, hogy mi van, ha arra vár, hogy elhívjam. De nem lesz
furcsa, ha elhívom? Ugyan már Xumin! Gyerünk! Kérdezd meg!
- Ömmm.. Tudom, hogy szerinted hülyeség...
De.. - kezdtem el dadogni.
- Igen? - kapta fel a fejét Yun Hee.
- Szerinted, ha rendelek még egy tányérral,
azt meg tudom enni?
Gratulálok Xiumin! Ügyes vagy! Nagyszerűen
elszúrtál mindent!
- Ohh... Hát biztosan.. - nézett vissza a
tányérjára. - Nekem mennem kell órára. Szia Minseok. - állt fel és távozott.
Baj van! Azt mondta Minseok... Csak akkor hív
így, hogyha haragszik... Két hét alatt kitapasztaltam.
- Yun Hee! Várj már! - mentem utána, a termük
előtt utolértem. - Nem azt szerettem volna kérdezni... Hanem azt, hogy van-e
kedved velem jönni a bálba?
- Persze. De ne számíts arra, hogy kiöltözök!
- Jó. Vettem. - mosolyodtam el, majd hirtelen
a mellkasomba nyilallt.
- Jól vagy? - nézett rám aggodalmasan Yun
Hee.
- Persze. Csak rosszul vettem a levegőt.
Nincs semmi bajom. - nyugtattam meg.
Attól tartok, hogy hamarabb el fog jönni,
mint ahogy azt hittem. *
* Yun
Hee pov:
Lassan eljött a bál
napja. Ez nem is igazi bál, mert ez már a modernebb verziója. Azt mondtam nem
fogok kiöltözni most mégis felvettem a báli ruhám.
- Szia! - mosolyogtam
rá, miközben kinyitottam az ajtót.
- Szia.! -
mosolygott ő is. - Amúgy szívinfarktust akarsz nekem okozni? - mért végig
szemeivel.
- Nem én! –
nevettem fel hangosan.
- Azt mondtad, nem
fogsz kiöltözni. Erre ilyen csinos ruhát veszel fel?! Bevallom, nem számítottam
rá. Nagyon gyönyörű vagy! - nyomott puszit az arcomra, mire elpirultam.
- Köszönöm. Neked
is jól áll az öltöny. Nem kéne hívni egy taxit? - vettem elő telefonom.
- Nem. -
vigyorodott el. - Menjünk inkább gyalog. Havazik kinn.
- Hmm.. Igazad van.
Menjünk gyalog. - mosolyodtam el ismét.
A közeli kis parkon
mentünk át a sulihoz. Nem törődtem azzal, hogy hideg van, csak a tájban tudtam
gyönyörködni. Egyszer Xiumin felszisszent, és szívére rakta a kezét.
- Mi történt? -
fordultam felé aggodalmasan. - Fáj valamid?
- Nem... Nincs
semmi bajom...
- Mióta
megismertelek, folyamatosan ez megy... Van valami betegséged? Kérlek, mondd el!
- gyűltek könnyek a szemembe.
- Kutya bajom! -
próbált meg mosolyogni. - Majd ha eljön az idő, megtudod. Csak, kérlek, ne
sírj. Még elkenődik a sminked. - tette jéghideg kezét arcomra.
A bálon minden jól
ment. Betegségnek vagy rosszullétének még csak a nyomát se láttam. Táncoltunk,
nevetgéltünk és a többiekkel társalogtunk. Végül kihirdették a bálkirályt és
királynőt. A király Xiumin lett, én pedig a királynő. Ezen nagyon meglepődtem,
hiszen nincs nagy hírnevem a suliban... Mikor elindult a lassú zene, Xumin
megfogta a kezem és kivitt a suli elé a szálingózó hóba.
- Enyém lehet ez a
tánc? - kérdezte meg, mint egy úriember.
- Hát persze. -
nyújtottam neki át a kezem.
Lassan táncoltunk a
hópihék áradatában a lágy zenére. Fejemet mellkasának döntve simultam hozzá. A
tánc végénél éreztem, hogy nagyot dobbant szíve. Lassan fejemre tette kezét, és
elhúzott magától.
- Szeretlek. - nézett
mélyen szemembe. - Ugye te is szeretsz?
- Mindennél jobban!
- mosolyodtam el.
- Ezt öröm hallani,
de lejárt az időm... - könnyesedett be a szeme.
- Mi? Miről
beszélsz? - döbbentem le.
- Kérlek, ne
haragudj rám! - mosolyodott el, miközben néhány könnycsepp lefolyt arcán.
- Hogy tudnék
haragudni rád? - kezdtem én is sírni. - Nem adtál arra okot, hogy haragudjak
rád. - töröltem le
könnyeit.
- Ugye mindig
szeretni fogsz? - nézett szomorúan.
- Ne csináld ezt! -
törtem ki, és könnyeim csak úgy potyogtak. - Hogy ne szeretnélek?! Mindig és
örökkön-örökké szeretni foglak!
- Ennek örülök...
Viszont most már mennem kell…
- Mi? Nem teheted
ezt!
- De muszáj...
- Kérlek ne! -
rimánkodtam. - Ne menj! Maradj! Maradj itt velem!
- Sajnálom... -
nyomott lágy csókot ajkaimra.
Csókunk alig
tartott 30 másodpercig, mégis úgy éreztem, egy örökkévalóság...
- Remélem, mindig
emlékezni fogsz rám... - lépett hátrébb.
- NE! Ne menj! Ne
most!
Kinyújtottam felé
balkezem, hogy megtudjam fogni, de mire odaértek hozzá ujjaim, már csak apró
csillogó hópelyhek voltak Xiumin helyén, és elfújta őket a szél. Eltűnt...
- Örökké... -
suttogta a szélben Xiumin hangja.
- Örökké! - öleltem
magamhoz kezem könnyeimmel harcolva.
,,Vékony zúzmarával borított holt erdőn
szélvihar karjában sétál a zordon fagy.
Széjjeltekint fázva, magányos szívében
elcsitul a tájat dermesztő harag."
Xiumin eltűnése óta
mindennap egyre sűrűbben hull a hó... Ma van karácsony, mégse vagyok boldog.
Mindennap csak a kezemen lévő gyűrűt nézegetem, és sírok. Az ablakon lévő
jégvirágokra nézve pedig kedves, mosolygós arca jelenik meg. Mostanában
mostohaszüleim különösen sokat bántottak, a szokottnál is jobban. Egy este
magamra kaptam a kabátom, és elmentem ahhoz a tóhoz, amihez mindig jártunk
Xiuminnal. Lesepertem a havat az egyik padról és leültem. Az emlékeim ismét a
felszínre törtek és eluralkodtak rajtam. Könnyeimnek nem tudtam parancsolni.
- Miért kellett
elmenned? - néztem a kis gyűrűre. - Miért nem vittél magaddal? Veled szeretnék
lenni... Nélküled nem tudok élni.. Miért?.. - suttogtam elfojtott hangon a
sötétben.
Ekkor jött egy
szélfuvallat, és felnéztem. A tó közepén Xiumin állt és felém nyújtotta kezét.
- Jun Hee... -
mondta lágy hangján.
Nem akartam hinni a
szememnek, mégis felálltam és elindultam felé. A fagyott tó jégtükrén lépkedtem
egyre felé.
- Szeretlek. -
súgtam neki miközben megfogtam kezét. – Ugye, most már együtt leszünk örökre?
- Igen. Együtt
leszünk örökre. - mosolyodott el.
Lágy csókban
összefonódva szakadt be alattunk a vékony jégréteg. A mélybe süllyedtünk és
körülölelt minket a jéghideg víz. Testem lassan megdermedt, ajkam mosolyra
húzódott, bőröm pedig hófehér lett. Végre Xiuminnal lehetek!
,,Ünnepünk
estéjén szeretet virágzik,
hálás imám
csendül: együtt vagyunk végre!" *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése